Gondos István: Mirkóczki Ádám és a Jobbik becsapja a választókat

2018.03.21

Egy kampányban sok ígéret elhangzik, de azon jelöltek esetében, akik már eddig is a Parlamentben ültek, tudhatjuk, hogy tetteikben nem azt csinálják, amiről a kampányban beszélnek. Ilyen jelölt Mirkóczki Ádám, ő szeret beszélni arról, hogy mikor mit képvisel, mi lenne szebb és jobb, de amikor az Országgyűlésben szavazni kell, sosem számíthattunk rá – emelte ki Füzesabonyban Dr. Gondos István, a Heves Megyei Közgyűlés képviselője Bácsics Csabával, a helyi Fidelitas elnökével.

A Fidelitas tényfeltáró képsorozatot indított, amelyben bemutatja, hogyan is szavazott Mirkóczki Ádám, a Jobbik jelöltje az Országgyűlésben az elmúlt években. Előkeresték a parlamenti jegyzőkönyveket.

Ezekből jól látszik: amikor egy jó ügy érdekében lehetősége volt Mirkóczki Ádámnak szavazni, sosem számíthattunk rá – hangsúlyozta Dr. Gondos István.

Két példát emeltek ki: Mirkóczki Ádám ugyan jelen volt a Nők 40 (negyven év munka után nyugdíjba mehetnek a nők ) tárgyalásánál és a szavazásnál, de szavazatával nem támogatta a javaslatot, szintúgy a másik esetben sem,  amikor 2016. november 08-án nem támogatta az alaptörvény módosítását sem, vagyis a kötelező kvóta elutasítását sem szavazta meg.

Mirkóczki Ádám és a Jobbik becsapja a választókat az álszent ígéreteivel, szavakban bármit megígér, a parlamenti jegyzőkönyvek tanúsága szerint, azonban amikor szavazni kellett volna, sosem számíthattunk rá! – tette hozzá a képviselő.

Folytatta: a helyzet az, hogy ha tettekről volt szó, Mirkóczki Ádám vagy nemet mondott, vagy nem nyomott gombot, vagy ott sem volt. A legrosszabb az, hogy mindemellett következetesen hülyének nézi a választókat, bort iszik, és vizet prédikál. Ha Magyarország fejlődéséről vagy megvédéséről van szó, Mirkóczki Ádámra nem számíthattunk, és nem számíthatunk a jövőben sem.

az eredeti hír itt elérhető