Hétvégi házba törtek be
2018.03.22A pétervásárai rendőrőrs egyenruhásai elfogták a két mátraderecskei lakost.
Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, miszerint ismeretlen személyek 2018. március 3-án 11 óra és 2018. március 7-én 9 óra között egy mátraderecskei ingatlan udvarára – a kaput leemelve – bementek, majd a melléképületből kerékpárt, edényeket, valamint két darab talicskát tulajdonítottak el – írja a police.hu.
A rendőrök 2018. március 21-én gyanúsítottként hallgattak ki két helyi lakost, akik beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy az egyik talicskát már elcserélték egy kályhára.
Az Egri Rendőrkapitányság a 29 éves L. Nikolett és a 24 éves B. István ellen lopás bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást.