Nem fertálymesternek való vidék – Politikai karrierre vágyik a független képviselőjelölt, Csorba László

2018.03.27

Önmagát Nyitrai Zsolt legfőbb kihívójának igyekszik beállítani, de eddigi kampánytevékenysége alapján nehezen vehető komolyan Dr. Csorba László, aki Egerben független képviselő-jelöltként indul az országgyűlési választáson. A közgazdász, egyetemi oktató, szőlősgazda, wannabe-politikus egy klasszikus civil szervezetnek, a Fertálymesterek Testületének is a tagja, amely soha nem folytatott politikai tevékenységet, és elég megalázó helyzetbe került tagjának viselkedése miatt.

Csorba László honlapját és Facebook oldalát áttekintve megállapítható, hogy jelöltségét ő maga sem veszi túl komolyan, hiszen portálját sem tartja karban, az pusztán Nyitrai ellenességet és néhány zavaros eszmefuttatást tartalmaz. A teljesség igénye nélkül álljon itt két példa Nyitrai „legfőbb kihívójától.”

A „Bemutatkozás” menüponton annyit ír Csorba: „ide kerül a bemutatkozás”. A “Választókörzet” menüpontra kattintva annyi olvasható, hogy “feltöltés alatt”. Nehéz lehet úgy a választókerület bizalmát kérni, hogy valójában semmi mondanivalója nincs sem magáról, sem a körzetről. Csorba honlapján a Fidesz 2010-es választási programja viszont megtalálható, bár fogalma sem lehet az embernek, hogy vajon miért.


Kicsit olyan az egész oldal, mintha valami álcivil kamupályázaton nyert volna támogatást az elkészítésére, de a pénzügyi elszámolás után már fontosnak sem tartaná. A közösségi oldalán megmosolyogtató posztokat találunk, például sajátos, forrás megjelölése nélküli „közvélemény-kutatási” grafikont, amely szerint Nyitrai Zsolt mögött a második legtámogatottabb jelölt Csorba László, 23 százalékkal.

Dr. Csorba megoldja?

Kampányüzenetei között visszatérő motívum, hogy az utóbbi 8 évben csökkent Eger lakosságának száma, amivel szembeállítja azt, hogy épül az elkerülő út, az M25-ös, illetve, hogy panoráma lift lesz a várban. Nyilvánvaló, hogy az említett beruházások növelik a város vonzerejét, mind gazdasági, mind turisztikai szempontból, tehát észszerűtlenségre és dilettantizmusra utal, ha bárki ezeket támadja, ráadásul összefüggésbe hozza az elvándorlással.

A városban „Dr. Csorba megoldja” feliratú plakátok tűntek fel, de arról keveset tudhatnak a választópolgárok, hogy mit és miként oldana meg.

Annyit megtudhatunk, hogy szerinte többet kellett volna tenni eddig a jól fizető munkahelyekért, az oktatásért, az egészségügyért és a jó utakért. Közhelyeken túl azonban nem látunk konkrétumokat, nehéz eldönteni, hogy bohóckodni akar a jelöltségével, vagy valamiért megsértődött a Fideszre, és borsot törni a kormánypártiak orra alá – meglehetősen amatőr módon.

A fertálymesteri testületből származó információink szerint az egyébként nem politizáló testület tagjai is értetlenül állnak tagjuk indulása előtt, hiszen mindenki pontosan tudja, hogy Csorba esélye semmi, ilyen módon pusztán a fertálymestereket járatja le Eger jobboldali közönsége szerint.

Hasonlóan kínos a szituáció, mint amikor  2016-ban ellenzéki hangvételű tüntetéseket szerveztek az egri Markoth Ferenc Kórház ügyében. Az is igaz, hogy ezeket a demonstrációkat a testület többi tagja szintén nem támogatta.

Végképp kellemetlen helyzetbe hozza a fertálymestereket az, hogy Csorba nyíltan a jobbikos Mirkóczkinak udvarol szórólapján.

az eredeti hír itt elérhető