Nemzetközi kortárstánc fesztivál Miskolcon – a GG Tánc Eger is részt vesz az előadáson
2018.04.04Hat ország tíz táncelőadása szerepel az idén a Miskolci Nemzeti Színház Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiváljának programján április 24. és 28. között. A GG Tánc Eger egy brazil koreográfus munkáját mutatja be Miskolcon.
Az idén második alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a nemzetközi kortárstánc fesztivált, amelyre a hazai együttesek mellett Franciaországból, Nagy-Britanniából, Ausztriából, Romániából és Szlovéniából is érkeznek társulatok a Miskolci Balett meghívására.
A fesztiválon látható produkciók a kortárstánc legújabb trendjeit, különleges irányait képviselik, így az érdeklődők sűrített képet kaphatnak a kortárstánc mai világáról.
A francia Retouramont társulat különleges bemutatóra készül a színház előtti téren: produkcióikat nem színpadra tervezik, hanem épületek homlokzatán kötelek és beülők segítségével táncolnak. A Nagy-Britanniából érkező Marc Brew Company szintén egyedi stílust képvisel. Az együttes kerekesszékes vezetője szólóelőadásában autóbalesete óta első alkalommal közvetlenül a testéről beszél, amilyenné a 19 évvel ezelőtti baleset tette, vizsgálja és felfedezi megváltozott formáját.
A GG Tánc Eger egy brazil koreográfus munkáját mutatja be Miskolcon Szegfűk és Rózsák címmel, a Pécsi Balett – amely még soha nem szerepelt Miskolcon – Carmen című előadásával vesz részt a fesztiválon. A Miskolci Balett új előadását, a Julie kisasszonyt a Játékszínben állítja színpadra Velekei László rendező-koreográfus, míg a Kamaraszínházban az EnKnapGroup szlovén együttes Nagy József legendás koreográfiáját gondolja újra. A Sötét frigy (A pekingi kacsa nyomán) címet viselő produkció először a Horizont Fesztiválon lesz látható.
A táncprodukciók mellett:
Április 24-én a Magyar Táncművészek Szövetsége kihelyezett ülést tart Miskolcon. Szintén ezen a napon az érdeklődők beülhetnek a Julie kisasszony nyílt próbájára, amely után az alkotók beszélgetésre is várják a nézőket. A nagyszínházban Éder Verának a Miskolci Balettről készült fotósorozatból látható kiállítás. A fesztivál minden előadása után közönségtalálkozóra várják a nézőket, így többek között lehetőség nyílik a találkozásra Marc Brew-val vagy Nagy Józseffel.
A fesztiválról további információ a rendezvény honlapján.