Soha ennyi polgármester nem állt még ki egy országgyűlési képviselő mellett
2018.04.05Eger és a környező települések polgármesterei kiálltak Nyitrai Zsolt Eger és térsége országgyűlési képviselője mellett. A polgármesterek saját településük legutóbbi fejlesztéseiről készítettek egy összefoglalót és szórólapon eljuttatták azokat a lakossághoz.
Andornaktálya, Mezőtárkány, Sarud, Besenyőtelek, Mezőszemere, Egerszólát, Egerfarmos, Demjén, Ostoros, Kömlő, Szihalom. Csak néhány azok közül a települések közül, amelyek vezetői egy emberként sorakoznak fel Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője mögött. A polgármesterek egyetértenek abban, hogy a saját településükön megvalósult vagy megvalósuló fejlesztések nem jöhettek volna létre Nyitrai Zsolt közbenjárása nélkül. Az, hogy eddig soha nem látott támogatottságot élvez Nyitrai Zsolt a településvezetők körében, elsősorban annak az erőteljes lobbitevékenységnek köszönhető, amelyet a kormánynál folytat a fejlesztések érdekében.
Felsőtárkányban például megújult az Egészségház, ami 30 millió forintos uniós forrásból és 15 millió forintos önerőből valósulhatott meg. Hamarosan elkészül a bölcsőde épülete is. Juhász Attila Simon polgármester beszámolója szerint a nyertes pályázatoknak köszönhetően a jövőbeli tervek között szerepel a déli iparterület kialakítása, valamint a Bervai iparterület fejlesztése.
Nagytályán elkezdődött az orvosi rendelő és az óvoda felújítása, valamint tovább szépítik a sírkertet. Az egyik legjelentősebb beruházás azonban az M25-ös út építése. Orosz József polgármester azt mondta: tervezik egy iparterület építését, valamint kerékpár út kialakítását.
Egerszalók is folyamatosan fejlődik. Megépült a kerékpárút Demjénig, valamint egy sikeres nyertes pályázatnak köszönhetően megújul a falu központja. Az építési munkálatok már el is kezdődtek. Varga István polgármester éppen ezért azt mondja: a közös eredmények mellett teszik le a voksukat.