Megnyílt a vallásos társulatok kiállítása az Érseki Palota Látogatóközpontjában

2018.04.06

Pénteken nyílt és egészen május 6-ig látható az Érseki Palota Látogatóközpontjában a”Vallásos társulatok Gyöngyösön a 18-21. században” időszaki kiállítása. A kiállítási tárgyak a Szent Bertalan-templom Kincstárának gyűjteményét alkotják.

Fotó: Nemes Róbert

A magyar települések, városok és falvak életében, így Gyöngyösön is gyakori jelenség volt, hogy ájtatos céllal önkéntesen szerveződő társaságok jöttek létre, melyek céhnek nevezték magukat. Létrejöttüket hatékonyan segítették a szerzetesrendek, a városban elsősorban a ferences és a jezsuita rend. A kiállítás a 18. századtól egészen a 21. századig öleli föl ezeknek a társulatoknak a történetét és mutatja be tárgyi emlékeiket – mutatta be történetüket Dr. Löffner Erzsébet történész.

Fotó: Nemes Róbert

Gyöngyösön közel harminc iparos és vallásos céh működött az 1700-as évek közepétől. Tevékenységükhöz tartozott az elesettek segítése, egyházi élet szervezése, valamint az iparos és a vallásos céhek oltárokat tartottak fenn abban a templomban, amelyhez a tevékenységük kötődött. Ezeket molinókon mutatja be a kiállítás, valamint kegytárgyakat, céhládákat, imádságos könyveket, fáklyákat, írásos dokumentációkat, rendszabályokat és a tagok az un. beállottak névsorának jegyzéke is megtekinthető a kiállításon.

Fotó: Nemes Róbert

A megnyitón Juhász Ferenc a gyöngyösi Szent Bertalan -templom plébánosa hangsúlyozta a városban a katolikus vallásgyakorlás Szent István óta töretlen, amit mi sem jelez jobban annál, hogy ma is van aktívan működő vallásos társulat, a Szent Kereszt Társaság.

az eredeti hír itt elérhető