Addig nem indul meg az eredményközlés, amíg valamennyi szavazókör be nem zárt
2018.04.08Amíg valamennyi szavazókör be nem zárt, nem indul el a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán az előzetes eredmények közlése. Jelenleg Londonban és Újbudán a leghosszabb a várakozók sora.
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke azt mondta, Szegeden, Győrben és Pécsen fél 8 körül tudnak zárni. A XIII. kerületben, a VI., VII., VIII. és IX. kerületben “jó a helyzet”, bár itt napközben hosszú sorok voltak, ám XI. kerületben “tragikus” a helyzet, annak ellenére, hogy három teremben szavaztatnak. Itt másfél kilométeres a sor.
Jelezte: Londonban is nagyon hosszú a sor, bár itt tizenkét felé szedték a névjegyzéket. A londoni az egyetlen külképviselet, amely nem tudott bezárni este 7 órakor. Itt 9700-an jelentkeztek szavazásra előzetesen. A szavazókörök hivatalosan 19 órakor bezártak, azonban ahol a választópolgárok még sorban állnak, leszavazhatnak. Ameddig valamennyi szavazókör be nem zár, nem indulhat el az NVI eredményközlő rendszere.
Ez azt jelenti, hoy azok a szavazókörök, amelyek 19 órakor be tudtak zárni, elkezdik a szavazatok számlálását, és az eredményt rögzítik is a Nemzeti Választási Rendszerben, az azonban nem jelenik meg a nyilvános www.valasztas.hu oldalon.
Amikor valamennyi szavazókör bezárt, az NVI “élesíti” a szavazatösszesítő rendszert és az a nyilvánosság számára is megismerhető lesz. Ez azt jelenti, hogy nem “nulláról” indul az eredményközlés, hanem egyből az eredmények viszonylag magas fokú feldolgozottsággal jelennek meg a honlapon – adta hírül az MTI.