Mielőbb helyreállítanák a Grónay utcát
2018.04.10Babonás lehet a város: március 13-án szakadt be az úttest egy szabályosan közlekedő teherautó alatt. A szakemberek igyekeznek mielőbb ismét teret engedni a forgalomnak.
Egy 1930-as években épült csatorna, a Bukoli-árok okozta a bajt. Ez az, ami régen az érsekkerti tavat is ellátta vízzel. Március közepéig úgy tudtuk, hogy máshol húzódik, de akkor az aszfalt beszakadásával előkerült a „lyuk”. Épp ez – mármint hogy a közműrendszeren nincs feltüntetve – teszi lehetővé, hogy a város vis major pályázatot nyújtson be az államhoz – mondta el a TV Eger megkeresésére az önkormányzat Projektelőkészítési és beruházási csoportjának vezetője. Molnár László kifejtette: a pályázatnak szigorú kötöttségei vannak. Az első lépés a káresemény bejelentése, ami már megtörtént. Ezt követően szakértők bevonásával előkészítik, majd benyújtják a pályázatot, méghozzá a napokban. Ha ez megtörténik, már el lehet kezdeni a munkát, azt a pályázati pénzből később utólag finanszírozzák majd – tette hozzá Molnár László.
A pénz meglesz, további baj nincs
A becslések szerint 15 millió forintos a káresemény, amely költségnek a 70 százalékát fedezhetik az állami pályázatból, a harminc százalék önerőt az előző közgyűlés megszavazta. Vizsgálatok szerint sem a Deák Ferenc út, sem a környező épületek, mint a Három farkas, vagy a szemközti lakóház sincsenek veszélyben.