Közbeszerzés: vasárnaptól kötelezően papír helyett elektronikusan
2018.04.15Vasárnaptól már csak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lehet közbeszerzési eljárásokat lebonyolítani, ezzel megszűnik a közbeszerzések papír alapú ügyintézése.
A változás értelmében a közbeszerzési eljárások ajánlatkérői és ajánlattevői, illetve a részvételi jelentkezők kizárólag az EKR-en keresztül érintkezhetnek, így többek között az ajánlatok benyújtásához, a hiánypótlásokhoz vagy az eredmények közléséhez szükséges dokumentumokat is elektronikus úton kell eljuttatniuk az érintettekhez.
A közbeszerzésben érintett szereplők az idén január 1. óta használhatják az EKR-t. Az eredetileg ekkorra tervezett kötelező bevezetést azért halasztották el, hogy az érintett piaci szereplők megismerhessék a rendszert és könnyebb legyen az átállás a hagyományosról az elektronikus ügyintézésre. Az elektronikus rendszer magyarországi bevezetése azonban így is jóval megelőzi a 2018. október 13-ra kitűzött uniós határidőt.
Csányi István, az EKR-t működtető Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára korábban hangsúlyozta, hogy az elektronikus ügyintézés erősítheti az ajánlattevők közötti versenyt, mivel ezen keresztül a világ bármely részéről lehet ajánlatot küldeni. Hozzátette, hogy az EKR lépésről lépésre segít az űrlapok kitöltésében, így kevesebb hibalehetőség várható.
A kormány 2021-ig 6,35 milliárd forintot hagyott jóvá a rendszer fejlesztésére.
Az EKR az ekr.gov.hu oldalon érhető el és használható a regisztrációt követően.