39. alkalommal is Kaláka Fesztivál
2018.06.04Június 28. – július 1. között rendezik meg Egerben a 39. Kaláka Fesztivált, amely Kelet-Közép-Európa legnagyobb hagyományokkal rendelkező folkzenei találkozója. A koncertek mellett kiállítások, családi programok is várják majd az érdeklődőket a belvárosban.
Sebestyén Márta és Andrejszki Judit, Besh o droM, Budapest Klezmer Band, Sebő együttes, Cimbaliband, Kerekes Band, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Montanaro-duó és Szirtes Edina „Mókus” quintetjének közös produkciója – és természetesen a Kaláka. Csak néhány előadó a 39. Kaláka Fesztivál fellépői közül.
A hivatalos megnyitó június 29-én, pénteken 15:30-kor lesz az Eszterházy téren. A fesztivál hagyományos nyitóelőadását, a Verskoncertet pedig idén Egerszalókon, a barlanglakások mellett kialakított színpadon láthatják az érdeklődők. Ezen az estén Rátóti Zoltán és a Kaláka együttes „Kortársak” című Szabó Lőrinc-estjével várják a látogatókat.
Péntektől vasárnapig az esti koncerteket két színpadon, felváltva tartják az Eszterházy téren és a Líceum díszudvarán.
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban június 29-én, pénteken megnyílik a Dsida Jenő költő életét és munkásságát bemutató kiállítás, melynek kurátora dr. Lisztóczky László irodalomtörténész.
Az Eszterházy téren a fesztivál szombatján és vasárnapján is családi programok- többek között báb- és gyerekszínházi előadások, táncprodukciók, kézműves vásár, mesterség-bemutatók és foglalkoztatók- várják az érdeklődőket.
Június 30-án, szombaton nyílik meg a Templom Galériában Nagy Niké, Franciaországban élő festőművész tárlata, melyet a művésznő férje, Michel Montanaro és fia, Baltazar Montanaro-Nagy neves okszitán-francia zenészek mutatnak be, zenei kísérettel. Ugyancsak a szombaton a Ciszterci templomban „Dalok Pál levei szerint” címmel Gryllus Dániel – Sumonyi Zoltán dalciklusát lehet meghallgatni Gryllus Dániel, Szirtes Edina „Mókus”, valamint Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák előadásában.
Eger városkártyával az előre váltott jegy- és bérlet 20%-os kedvezménnyel vásárolható meg a Tourinform irodában. Részletes program, bérlet- és jegyinformáció a fesztivál honlapján www.kalakafesztival.hu olvasható.
Nézzétek meg a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján készült képeket. A fotókon: Habis László polgármester, Gryllus Dániel Kossuth-díjas magyar zeneszerző, dr. Lisztóczky László irodalomtörténész és a fesztivál egyik programjának helyt adó Bródy Sándor Könyvtár igazgatója, Tőzsér Istvánné Géczi Andrea.

