Bejött az új közétkeztető cég az egri menzásoknak

2018.06.05

A TS Gastro Kft. a most véget érő tanév kezdetén indította szolgáltatását Egerben. Azóta 15-20 százalékkal többen járnak menzára az általános és középiskolákban.

A cég és az önkormányzat intézményvezetői találkozót tartott kedd délután. Előzetesen azt írták: a minőségi garancia mellett a cég által a tavalyi évben elnyert közbeszerzés alapvető kitétele volt a szülőkkel és az intézményekkel való folyamatos kapcsolattartás, visszajelzés lehetőségének biztosítása – ehhez illeszkedett a mostani program.

Gondolnak a „speciális gyerekekre”

A vállalat országszerte 22 ezer adag ételről gondoskodik naponta. Az indulás óta egyre többen veszik igénybe a szolgáltatást – mondta el a találkozón Gyura Zsanett kereskedelmi vezető. Összességében pozitív az eredmény, de dolgozni kell tovább, hogy szeptembertől újra a lehető legjobb színvonalat tudják biztosítani. Egyre több a speciális táplálkozási igényű és allergiás, például glutén, vagy laktózérzékeny gyermek – az ő étkeztetésükről dietetikusokkal és hozzáértő szakácsokkal közösen gondoskodnak.

Eddig kötve volt az önkormányzat keze

2006-tól egy tíz évre szóló szerződést töltött le az előző közétkeztető vállalat, ezután jöhetett egy jobb pályázat – mondta el Habis László polgármester. Elmondása szerint igyekeztek minden eshetőségre gondolni, és egyelőre úgy tűnik, hogy bejött a váltás. Rendszeresebb a kapcsolattartás, több visszajelzés érkezik a céghez, és az intézményekkel kapcsolatos együttműködés is sokkal erőteljesebb – mondta a megbeszélésen a városvezető. A cég odafigyel arra, hogy milyen észrevételek érkeznek az étkezéssel összefüggésben, egy kicsit szervezettebb, minőségét tekintve feltétlenül kiegyenlítettebb és megbízható ez a szolgáltatás – tette hozzá Habis László.

A TS Gastro Kft. végzi a közétkeztetést az összes egri általános iskolában, valamint a legtöbb állami fenntartású, önkormányzati tulajdonú középiskolában is.

az eredeti hír itt elérhető