Mekcsey utcai pincebeszakadás: súlykorlátozást is bevezettek

2018.07.17

Hétfőn elkezdődtek a munkálatok a Mekcsey utcában. Forgalomkorlátozást, majd (egy hétig) súlykorlátozást is elrendeltek. Várhatóan július 23-ával készül el a felújítás. 

2017 nyarán derült fény arra, hogy vélhetően omlik, vagy már be is szakadt egy pince Egerben, amely az Almagyar u. 9. szám alól indul és az igen forgalmas, egri Mekcsey utca alatt húzódik. Fontos volt elkerülni, hogy ennek komolyabb következménye legyen, s emellett a városvezetés hangsúlyos célja a károk és a helyreállítás költségének minimalizálása is. Tipikus „vis maior” helyzetről van tehát szó, ezért Eger Közgyűlése még tavaly nyáron döntött pályázat benyújtásáról, amely a mintegy 40 millió Ft-os kárrendezési, helyreállítási költség 70%-os megtérítését jelenti a város számára – részletezte közleményében az egri önkormányzat.

Fontos a korlátozások betartása, a mélyben dolgozók biztonsága érdekében (Fotó: Zentai László)

– Az omlás az útpályában eddig nem okozott kárt és így jelentős mértékben nem érintette a forgalmat sem, hiszen időben észleltük a problémát: egy társasház építését megelőző, kötelező talajkutatás mutatott rá arra, hogy az ingatlan alatt vélhetően pince húzódik – mutatott rá Tuza Róbert, a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodájának vezetője. A térképeken eddig nem szereplő vájat az Almagyar utca felől jól megközelíthető, egészen az omlási pontig.

A mélyben dolgozók biztonsága érdekében

A helyreállítás egy 7 méter mély aknán keresztül valósul meg, a munkát egy egri kivitelező vállalkozás nyerte el. A pinceomlás helyén a Mekcsey utcai forgalom miatt folyamatosan pereg az omladék, nagyobb darabok is leszakadtak már, ami életveszélyessé tenné a munkát. Ezért volt szükség arra, hogy július 16-tól, egy hétig (!) súlykorlátozással egészítsük ki az eddig is érvényben lévő sebességkorlátozást.

A mélyben dolgozók biztonsága érdekében nagyon fontos mind a sebességhatárok betartása, mind pedig az, hogy a 3,5 tonnánál nagyobb súlyú tehergépjárművek és buszjáratok ne közlekedjenek az érintett szakaszon. Ha a súlykorlátozást nem vezették volna be, úgy az omlási gödröt nem lehetne életveszély nélkül megtisztítani és a kivitelező nem tudná elvégezni a helyreállítási munkát.

A szakemberek előbb kézi erővel megtisztítják az átjárót a hatalmas mennyiségű omladéktól, majd kiszélesítik a 7 méteres munkaakna és a beszakadás közötti szakaszt. Ezt követi az „omlási kupola” stabilizálása, amely vasalt, lőtt betonnal történik majd. A vájat megtisztítását követően dől el, hogy a teljes járatot tömedékelik-e, vagy esetleg – további stabilizálással – biztosítják az eddig nem ismert pinceág későbbi bejárhatóságát.

Hétfőtől – együttműködésben a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt-vel – az autóbuszok nem járnak a Mekcsey utca irányába, míg a szigorú sebesség- és súlykorlátozás betartását a rendőrség ellenőrzi folyamatosan. A várhatóan július 23-ig tartó munkálatok idején kérik az autósok kiemelt figyelmét, türelmét és megértését!

az eredeti hír itt elérhető