Sok a turista, de nyugodtan telik a nyár

2018.07.17

Évről-évre egyre többen keresik fel Egert, s bár ezek a hetek jelentik a turisztikai főszezont, kijelenthetjük: eddig nyugodtan telik a nyár, kevés a bűncselekmény.

Magunk is sokat tehetünk

Persze az ördög nem alszik, érdemes nekünk és az ide látogató vendégeknek is mindent megtenni, hogy ez így is maradjon. A rendőrségnél ismét tanácsolják: látható helyen ne hagyjunk értéket. Tehát ha tömegben vagyunk, ne a nyitott táskánk, kosarunk tetején legyen a pénztársa, és ezt, valamint a laptopot, kamerát, fényképezőt ne hagyjuk látható helyen az autóban.

A strandokon is figyelnek

A hatóság is mindent megtesz a nyugalomért: folyamatosan járőröznek a strandokon, valamint a kiemelt turisztikai látványosságoknál, nem csak egyenruhában, hanem civilben is. Az egri termálfürdőben is folyamatosan jelen vannak például – ez a fürdő évek óta az ország egyik legbiztonságosabbja.

Ha baj van, azonnal jelenteni!

Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a témával kapcsolatban a TV Egernek nyilatkozva elmondta, ha mégis megtörténik a baj, minél hamarabb tegyen bejelentést az áldozat, a 107-es, vagy a 112-es segélyhívó számok valamelyikén, vagy személyesen a kapitányságon.

(Címlapon: Rendőrök az egri strandon, Nemes Róbert fotója)

az eredeti hír itt elérhető