Az LMP-ből erősít az egri Momentum
2018.10.26Egyre aktívabban politizál a Momentum egri szervezete, az utóbbi hetekben több rendezvényen is képviselték magukat.
Október 20-án ötpárti sajtótájékoztatón jelentette be Mikó András megyei elnök, hogy a Momentum Heves megyei közössége is csatlakozik az Európai Ügyészség melletti aláírásgyűjtéshez. Hangsúlyozta, hogy az ellenzéki pártok kezdeményezését aktivistáik is népszerűsítik Eger utcáin. Ötpárti rendezvény most először volt városunkban – a többi ellenzéki párt tehát vagy nem akarja, vagy nem tudja már megkerülni a Momentumot.
LMP-ből a Momentumba
Érdekesség ugyanakkor, hogy a jelek szerint az LMP rovására erősödhet helyben a Momentum. A „zöldpárt” az áprilisi választások óta szinte láthatatlan, a belső harcokkal, kilépésekkel elfoglalt LMP nem tudta rendezni a sorokat. Október 23-án az 1956-os forradalomra emlékező városi rendezvényen Nagy Tibor Balázs koszorúzott a Momentum nevében. Róla azt kell tudni, hogy 2014-ben még az LMP indította képviselőjelöltként Eger 4. választókerületében. Úgy tűnik, a Momentum erősödése a Parlamentbe éppen csak bejutott ökopárt pozícióit gyengítheti Egerben, hiszen tagjaik egy része az LMP-ből érkezhetett.