Varga Mihály: duplájára emelkedik a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatása novembertől

2018.10.28

A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában – mondta el Varga Mihály az MTI-nek. 

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás ezzel havi 45 600 forintra emelkedik, így még jobban motiválhatják a közfoglalkoztatottakat, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, sokkal magasabb bérezés mellett találják meg a boldogulásukat.

A Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program célja, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el, ezzel is elősegítve a teljes foglalkoztatás elérését – ismertette Varga Mihály. A program keretében elhelyezkedési juttatást biztosítanak, a támogatás ösztönzi a közfoglalkoztatottat, aki a versenyszférában történő elhelyezkedése esetén pluszjuttatásban részesül mindaddig, amíg a közfoglalkoztatási szerződése le nem járt volna. A támogatásra az a közfoglalkoztatott is jogosult lesz, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt, ez 2000 forint pluszjuttatást jelenthet naponta, az elhelyezkedési juttatást eddig 12 ezer fő vette igénybe.

A tárcavezető elmondta, hogy a még hatékonyabb kiközvetítés érdekében a kormány külön programot is indított Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ami a foglalkoztatási osztályok átalakításával jár. Az új program kiemelt hangsúlyt helyez a munkáltatók igényeinek felmérésére, a járási és megyei hivatalok és a vállalkozások közötti hatékony kapcsolattartásra, de készségfejlesztéssel és a megfelelő állás kiválasztásában is segítik az érintetteket.

A programnak köszönhetően országos szinten akár 50 ezren is elhelyezkedhetnek az elsődleges munkaerőpiacon 2019 végéig.

Borítókép: archív fotó

az eredeti hír itt elérhető