BizLounge: Méder Áron lesz a vendég
2018.12.10December 12-én, szerdán 19 órától az év utolsó BizLounge estje lesz a Hotel Eger & Park Piano Drink Bárban. A házigazda Mester Sándor ezúttal Méder Áron földkerülő szólóvitorlázóval, vitorlás oktatóval és világutazóval, a Békét és szelet könyv szerzőjével beszélget.
Méder Áron 2006 és 2009 között az alig hat méteres vitorlásával kerülte meg egyedül a Földet. Ez volt a 9. magyar vitorlásút, mely során sikerült földkerülést végrehajtani, majd 2010-ben nekivágott az Adria – Sydney távolságnak, amit csapatban két év alatt tett meg. Ezután mini kategóriában óceáni versenyvitorlázásba kezdett. Az útjai során átélt kalandokról, tapasztalatokról mesél majd a közönségnek, amiből akad bőven, hiszen a tapasztalatból fakad a mottója is, miszerint “a vándort az út is eltartja”.
Ő lesz a 2019-es BizLounge Flottavitorlázás vezetője is.
Az év utolsó BizLounge estje nem csak a szórakozásról, kapcsolatépítésről fog majd szólni. Hagyományainkhoz hűen idén decemberben is szerepet kap a jótékonyság.
A BizLounge - az egri üzleti klub egy izgalmas pódiumbeszélgetésre, borkóstolóra és kötetlen networkingre vár minden érdeklődőt.