Újabb akción van túl a Szaláért Tevők Csoportja
2018.12.28Összefogott Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szalai Közösség. A Szaláért Tevők Csoportja (SZATECS) újabb sikeres takarítási akciót szervezett.

Az Önkormányzattal folytatott tárgyalásoknak és Habis László polgármester hathatós segítségének köszönhetően újabb takarítás szerveződött a szalai lakosok és önkormányzati irodák, cégek bevonásával.
A zord időjárás ellenére a lakosok közel 10 %-a vett részt a takarításban és öt konténer szemetet gyűjtöttek össze a közterületről, ezzel is megszépítve a lakókörnyezetet. A SZATECS elszántan dolgozik az „Élhetőbb Szaláért” programon belül, amiben nagyon sok szervezettel tudnak partnerséget kialakítani és közös célokért küzdeni.

Szaláért tenni akarók
A Szala városrész a megyeszékhely észak-nyugati részén elhelyezkedő terület. Főleg roma és nem roma családok alkotják az itt lakó közösséget, akiknek közös problémájuk az elmúlt években megszaporodó drogdílerek jelenléte mellett, a városrészen elhatalmasodó szemét. Amikor odáig jutottak, hogy már a gyerekeket sem merték kiengedni az utcákra, egy közösségfejlesztő programba kezdtek, melynek az itt található Közösségi Ház ad otthont. A problémák feltérképezése után megalakult a SZATECS, a Szaláért Tevők Csoportja, melynek tagjai az élhető Szala kialakítását tűzték ki célul. A szemét és a drog ellen küzdenek, szerveznek akciókat. Szeptember 1-jén például megtartották az első Drogmentes Szaláért Sportnapot, melynek az volt a célja, hogy közös sportolással a családok együtt töltsék a hasznos időt és a városi csapatok képviselői is meglássák, milyen körülmények között élnek a Szalán.
