Nagy Feró: az én főnököm az Isten

Szereti az Egri bikavért, bízik a pulikutyákban és fél évszázada már, hogy szívvel-lélekkel, na meg hittel zenél. A 73. születésnapját a közelmúltban ünneplő Nagy Ferót, a Beatrice frontemberét kérdeztük.

– Országjáró koncertsorozattal indítottátok az évet. Mit lehet tudni a turnéről? Mennyire helyre mentek zenélni? 

Több mint 70 koncert lesz idén is, valamivel több mint tavaly. Most még egy picit ritkább, de áprilisra besűrűsödik a program. Bejárjuk az egész Kárpát-medencét, jó lesz. Persze nem mindig könnyű, de ha szereted ezt csinálni, akkor bírod, ha nem, akkor kínlódsz vele. De Istennek hála én még bírom, pedig már nem abban a korban vagyok – fűzi hozzá nevetve, miközben elkészül a kutyáinak szánt eledel is, azt mondja, jó fejek a pulik, csak nem kell mindjárt simogatni.

– Évtizedek óta a színpadon. Hogy lehet megőrizni a lendületet, az akarást ennyi időn keresztül?  

Nézd, bele lehet fáradni. Amikor beülök a buszba és azt mondják, hogy “csak” 800 km-t megyünk, akkor elfáradok. De amikor odaérünk és látom a közönséget, akkor már semmi más nem számít, mert a közönség hihetetlen erőt ad, imádom.

– Ady Endre (aki száz éve halt meg és erről Egerben is megemlékeznek) versével szoktad zárni a koncerteket. Ez a kedvenced? 

– Az egyik kedvencem tőle, ez a vers annyira jó lezárni a bulit. Megnyugszik mindenki, békével megy haza. De van sok vers, amit szeretek, nem csak Ady Endrétől. Ne felejtsük el például József Attilát, persze őt kisajátították a kommunisták, nem is értem miért, nem volt az.

– A szövegeket, amiket írtál generációk ismerik. De ez nagyon nem egyszerű szakma, honnan az ihlet?

– Tőlem kérdezed? Kérdezd meg Istentől. A szövegírás, a költészet Istentől származik. Nehogy már azt higgyük, hogy Ady egy zseni volt! Nem, az Úristen volt zseni, aki Adynak a tehetséget adta. Tudod, nagyképűek vagyunk, beképzeltek, mintha mi találtuk volna ki a világot, pedig nem. Az embernek, a költőnek, az egyszerű rockzenésznek a főnöke az Isten, aki meg nem így gondolja, nem is ír jó szöveget.

– Mit gondolsz a mai zenekarokról? Van mondanivalójuk? 

– Van mondanivalójuk, de… Tudod, régen voltak olyan szervezetek, amiket mi nagyon utáltunk, sanzon bizottságok, meg ilyenek. Nem kívánom ezeket vissza, de volt egy előnyük: szóltak, hogy ennek a szövegnek képi, vagy prozódiai hibája van. Különbség van a rövid meg a hosszú magánhangzók között: az „é” hangot órákig ki tudod tartani, de az „e”-t nem, abból mekegés lesz, ez nem jó. A magyar dalszövegek megkívánják, hogy prozódiailag jók legyenek. Igazából a mostani fiatal zenekarokat is egy picit tanítani kellene. Jó volna egy iskola, ahol megbeszélnénk velük, hogy ha jöttök a tehetségkutatóba, akkor nézzük meg a szöveget.

Régen a legegyszerűbb Szenes Iván szövegek is szóltak valamiről, ha elindult a szerelem, azzal aztán valami történt, beteljesült vagy valami. A mai szövegeknél meg nem tudod, hogy mi van, valami rímelős dolgokat összeraknak és fogalmad nincs, hogy akkor most lesz gyerek ebből a buliból vagy sem. Na, ezért vagyunk mi, vén sz@rok, hogy ebbe beleszóljunk! Tessék valami olyat kitalálni, ami szól valamiről.

Nem azt mondom, hogy én írtam a legjobb szövegeket, de a Mielőtt végleg elmegyek az szól valamiről és énekelhető. Vagy Cipő dala a Még, még, még, még, még, ennyi nem elég, ezek a dalok szóltak valamiről, amivel a közönség valahogy azonosult, nem biztos, hogy úgy, ahogy a szövegíró gondolta, de valahogy mégis.

– Zsűri vagy a Dal2019-ben. Előtte mentor voltál az X-faktorban, korcsolyáztál, filmeztél. Úgy tűnik, esetedben mégsem múlandó a dicsőség, celeb lettél.

– Aki nem lesz celeb az bolond, ne vicceljünk már. Ha nem veszed figyelembe a realitást, akkor szépen eltűnsz. Ez elég sok celebbel megesett az elmúlt években, nem akarok neveket mondani, mert nem ez a lényeg. De tudomásul kell venni, hogy be kell menni a celebek közé és rendet kell vágni közöttük. Nekem példát kell mutatni, hogy igen, úgy nézek ki, mint egy celeb, de nekem van még valami gondolatom, ami a világot talán előrébb viszi. Azok a celebek, akinek semmi mondanivalója nem volt, szépen eltűntek.

– Láthattunk téged a Pappa Piában is, a filmen Andy Vajnával dolgoztál, a filmproducertől csütörtökön vettek végső búcsút. 

– Nagyon jó barátom volt, jól ismertem, nagy veszteség. Terveim voltak, amiről mondjuk ő nem tudott, előbb elment, mint elmondhattam volna neki. Őt azért nem nagyon lehet pótolni, de remélem, hogy azért olyan váltás történik, amire majd ugyanúgy lehet építeni, mint lehetett Andy Vajnára, akár filmet csinálsz, akár mást.

– És mit tervezel?

– Ne kérdezz még ezekről a tervekről, majd később elmesélem, ha úgy alakul.

– Nem egyszer jártál Egerben, van valami jó történet, ami a városról eszedbe jut?

– Hogyne, több is. Az őskorban történt például, hogy Egerben nagyon “aranyos” srácok felmentek az egri várba, felvonultak, kifordították a bomberdzsekit, ami azt jelentette, verekedni akarnak. Én meg leálltam veszekedni velük. Nem ezt kellett volna csinálni, hanem a felvonulókat kétsoros oszlopba állítva üdvözölni kellett volna őket, és azt kellett volna mondani, hogy ez a mi városunk, de szívesen látunk benneteket, aztán vezényelni: jobbra át és elmegy az osztag.  De a lényeg, hogy hála Istennek végül nem lett verekedés. Vagy például, évekkel ezelőtt a boltokban kapható Egri bikavér az olyan volt, hogy ha véletlen jót vettél, akkor jó, ha meg nem, hát akkor nem volt jó. Szóval kimentünk a Szépasszony-völgybe, ott játszottunk akkor és elmentünk egy pincébe, kérdeztem: milyen az egri bikavér? Azt mondták, hogy náluk a legjobb, és képzeld el, így is volt, jó bikavért ittam. Nagyon szeretem az egri bikavért, ez az egyik kedvenc vörösborom.

az eredeti hír itt elérhető