Kulturális célú támogatások – már lehet pályázni

2019.03.13

Eger önkormányzata ezúttal is meghirdeti pályázatát kulturális szférában működő szervezetek, egyesületek részére. Pályázni március 29-ig lehet.

Eger önkormányzata pályázatot hirdet kulturális szférában működő szervezetek, egyesületek részére azért, hogy segítse a városban működő kulturális szervezetek programjainak, projektjeinek megvalósítását. A vissza nem térítendő támogatás igényelhető rendezvények, képzések, konferenciák, szakmai programok, kiállítások szervezésére, elbírálásnál előnyt jelent a helyi értékekre épített, helyben megvalósuló programok megvalósítása.

Pályázatot nyújthat be egri székhelyű jogi személyiséggel rendelkező, jogszabályban meghatározott módon nyilvántartásba vett szervezet, amely a korábbi támogatásokkal szabályszerűen elszámolt.

A pályázathoz szükséges mellékletek listája, bővebb információ, továbbá az adatlap és minden egyéb szükséges nyomtatvány elérhető a város honlapján, ide kattintva.

A pályázatot „Kulturális Alap 2019. I. félév\” megjelöléssel egy példányban kell benyújtani papíralapon személyesen Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Polgármesteri Irodájához (Eger, Dobó tér 2., 60-as iroda) – Pócsik Attila (36/523-711) részére, vagy postai úton Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3300 Eger, Dobó tér 2. címre legkésőbb március 29-e, 12 óráig.

A pályázatok elbírálása április 30-a.

az eredeti hír itt elérhető