Honvéd kadétok is szerepelnek az Egri csillagok különleges előadásában
2024.05.29Rendhagyó előadáson mutatja be az Egri csillagok című produkciót a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Honvédelmi Minisztériummal együttműködve szeptember 6-án az MVM Dome-ban.
Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: honvéd kadétokat is bevontak az előadásba. A nézőtéren helyet foglaló, a Honvéd Kadét Programban részt vevő, formaruhát viselő középiskolások Dobó kapitánnyal közösen fogják elmondani a várvédők esküjét. Hozzátette, hogy szeptember 6-án és 7-én az Egri csillagok előadáshoz kapcsolódva a Magyar Honvédség is bemutatkozik az MVM Dome előtt.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója kiemelte: az előadást a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel szövetkezve hozták létre, immár hat éve játsszák. Az Egri csillagok a színház legsikeresebb előadása – mondta a rendező, aki már 2022-ben színpadra állította a produkciót az MVM Dome-ban. (MTI)
The post Honvéd kadétok is szerepelnek az Egri csillagok különleges előadásában first appeared on EgerHírek.