Mirkóczki titokban próbálta meg átjátszani a Katona téri parkolóházat egy külsős cégnek – a rendőrség hűtlen kezelés miatt indított nyomozást

2024.03.27

Bár volt néhány hónapnyi látszólagos nyugalom a Katona téri parkolóház ügyében, ez korántsem jelentette azt, hogy a felszín alatt ne zajlottak volna az események. Mint arról korábban több alkalommal is írtunk, a Városgazdálkodási Bizottság folyamatosan vizsgálja az ügyet, ami most úgy tűnik újabb fordulatot vett, ugyanis már a rendőrség is nyomozást indított különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanújával. Közben a polgármester nem jelenik meg az üléseken, aljegyzője pedig egyre kínosabban tagad.

A közgyűlés által többször tárgyalt ügyben felmerülő számos gyanús kérdés kapcsán a testület még tavaly rendelt el vizsgálatot, mellyel a Városgazdálkodási Bizottságot bízta meg. A testület azóta többször is ülésezett és számos pikáns információ látott napvilágot. A Városgazdálkodási Bizottság tegnap reggel ismét összeült és újfent napirenden volt a botrányos téma, de ezúttal az is kiderült, hogy

az ügyben már a rendőrség is nyomozást indított különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanújával.

– tudta meg az Egri Válasz portál.

A birtokukba került feljelentés és egyéb iratok szerint a polgármester azon magatartását kifogásolják, hogy a parkolóházra vonatkozó 6 éves bérleti szerződés 2020. április 22-i lejárta után nem rendezte a kialakult helyzetet, noha erre minden lehetősége megvoltSem a megvételről, sem a tovább bérlésről, sem pedig a pályázat kiírásáról nem gondoskodott. Ez azt eredményezte, hogy az Önkormányzat nem tudta megvásárolni a fix 426 millió forintos vételáron azt a Parkolóházat, amelynek az értékét egy 2020. szeptemberi polgármesteri előterjesztés is 780 millió forintra taksálta. A gyanú szerint így akár több száz millió forintos kár is érhette az önkormányzatot.

Időközben pedig az is kiderült, hogy a polgármester 2020. májusában saját hatáskörben eljárva, mindenféle felhatalmazás nélkül átadta a megvétel lehetőségét egy bizonyos Wrábel Zsolt érdekeltségébe tartozó Estosus Kft-nek, ám azt azóta sem tudni, hogy mi alapján választotta ki Mirkóczki Ádám ezt a céget. Jelenleg semmilyen versenyeztetésről szóló információ nem áll rendelkezésre, így felmerül a gyanú, hogy az nem is volt.

Mirkóczki Ádám
Mirkóczki Ádám polgármester (fotó: Nemes Róbert)

Mirkóczki Ádám polgármester helyett a bizottság ismét csak Spisák György aljegyzőt kérdezhette

A bizottság keddi ülésén a tagok legfontosabb kérdése az volt, hogy mi alapján került 2020-ban az Estosus Kft. részére átengedésre a parkolóház megvásárlásának joga. Az aljegyző a kérdésre cáfolta a sajtóban megjelent híreket és tagadta, hogy a polgármester bárkit is meghatalmazott volna az önkormányzat helyett történő megvételre.

Ekkor azonban a bizottság tagjai szembesítették Spisák György aljegyzőt azzal a ténnyel, hogy bár a polgármester továbbra sem adta át a bizottságnak az ügyben folytatott hivatalos levelezését, az Agria Parkoló Kft. tulajdonosa egyes leveleket már megküldött a bizottság kérésére. Így rendelkezésre áll a vizsgálati anyagban az a konkrét levél is, amely 2020. május 20-án kelt, és amelyben

a polgármester arról tájékoztatja a parkolóház tulajdonosát, hogy „az ingatlan vevőjeként Estotus Invest Korlátolt Felelősségű Társaságot jelöli ki.” A levél arra is utal, hogy az adásvétel megtörténte után az Önkormányzat visszabérelné a cégtől a kijátszott parkolóházat, méghozzá nem kevesebb, mint 15 évre (!).

További érdekesség, hogy ezt a levelet éppen az a Spisák György aljegyző továbbította e-mailben a tulajdonosnak, aki most a Bizottság előtt kategorikusan tagadta, hogy ilyen kijelölésre sor került volna.

Spisák György aljegyző (fotó: Nemes Róbert)

Mint ismeretes, a napokban egy országos ellenzéki hírportál, a Pesti Bulvár is írt az eset hátteréről. Érdekesség, hogy a Pesti Bulvár előtt néhány héttel még a Hírklikk néven futó, szintén országos ügyekkel foglalkozó, ellenzéki kötődésű hírportál is írt először az ügyről, ám az a cikk rejtélyes módon alig fél napig volt elérhető a portálon, majd hirtelen eltűnt a felületről. Hogy miért, pontosan nem tudni. Mindenestere a korábban még látható Hírklikk cikket portálunk a következőképpen szemlézte:

Így ég rá Mirkóczkiékra a Katona téri parkolóház ügye

Az írás szerint a parkolóház „átjátszásának” egyik fontos szereplője Spisák György polgármesteri kabinetvezető volt, akit korábban okirat-hamisításért jogerősen elítéltek, és akinek a tudta nélkül semmi nem történhetett az elmúlt években a Városházán. Az aljegyző meghallgatása során többször is kiderült, hogy hazudott a képviselőknek és visszatart információkat, akadályozza a bizottság által kért intézkedések végrehajtását és további dokumentumok rendelkezésre bocsátását a testület számára.

Az ügylet azóta persze kútba esett, Mirkóczki Ádám polgármester már inkább csak eltussolni próbálja a történteket. Ezt erősíti meg az is, hogy sorozatosan nem jelent meg a Bizottság ülésein és a neki feltett kérdésekre sem volt hajlandó válaszolni, valamint az ügyben folytatott levelezését sem volt hajlandó átadni a hivatalos vizsgálatot folytató bizottságnak.

Folytatjuk!

The post Mirkóczki titokban próbálta meg átjátszani a Katona téri parkolóházat egy külsős cégnek – a rendőrség hűtlen kezelés miatt indított nyomozást first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Így közlekednek a buszok, vonatok húsvétkor és a tavaszi szünet alatt

2024.03.27

húsvéti ünnepek és a tavaszi tanítási szünet idején várhatóan sokkal többen utaznak a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén. Erre készülve a MÁV-START figyeli az utasforgalmat, és ha kell, több kocsival indítják az InterCity-vonatokat. A MÁV és a Volánbusz azt kéri, hogy időben tervezzék meg utazásukat, indulás előtt tájékozódjanak az ünnepnapi és hétvégi közlekedési rendről. Érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket, vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlástaz Elviránvagy a MÁV applikációbanis. Az egynapos (24 órán belüli) utazást tervezőknek érdemes kihasználni az új Vármegye24 és Magyarország24 napijegyek kínálta előnyöket, a kedvező árú utazást vonattal, HÉV-vel vagy helyközi busszal.

MÁV-START

A vonatközlekedésben a következő változások lesznek:

  • március 28-án a pénteki napra,   
  • 29-én a szombati,
  • 30-án és 31-én az ünnepnapi,  
  • április 1-jén a vasárnapi,
  • 2-tól a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.

Az iskolai tavaszi szünet nem befolyásolja a személyszállító vonatok közlekedését.

Az utasforgalom szempontjából frekventált napokon, a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek. A helyjegyek elővételi vásárlásától függően a lehetőségekhez képest a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza viszonylatú Nyírség, a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Szolnok–Budapest viszonylatú Tokaj, a Budapest–Nagykanizsa viszonylatú Tópart, a Budapest–Keszthely viszonylatú Balaton, a Budapest–Békéscsaba viszonylatú Békés, a Budapest–Cegléd–Szeged viszonylatú Napfény, a Budapest–Veszprém–Szombathely, illetve Zalaegerszeg viszonylatú Bakony, illetve Göcsej, valamint a Budapest–Pécs viszonylatú Mecsek InterCity vonatokat több kocsival indítja el a vasúttársaság – hívta fel rá a figyelmet a MÁV- Volán csoport.

Mint írják – lehetőség szerint további kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül, ha az utasforgalom alakulása megkívánja és a rendelkezésre álló járművek mennyisége ezt lehetővé teszi. Az Elvirán már figyelhető az adott vonat telítettsége a helyjegy eladások alapján, így az utasok már a szerint is választhatnak a vonatok közül, hogy melyiken van több szabad férőhely.

Volánbusz 

Március 27-én, szerdán munkanapra és a hét utolsó tanítási napjára, 28-án, csütörtökön a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára, 29-én, nagypénteken munkaszüneti napra, 30-án, szombaton szabadnapra, 31-én, húsvét vasárnapján munkaszüneti napra, április 1-jén, húsvéthétfőn a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint indulnak a buszjáratok.

Április 2-án, kedden a hét első tanítási szünetes munkanapjára, 3-án és 4-én tanítási szünetes munkanapra, 5-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára vonatkozó közlekedési rend lesz érvényben. Április 6-án, szombaton szabadnapon, 7-én, vasárnap a hét első tanítási- és munkanapját megelőző munkaszüneti napon, 8-án, hétfőn pedig már a hét első tanítási- és munkanapján érvényes menetrend szerint közlekednek a járatok.

Az áruházak és bevásárlóközpontok 29-én (nagypénteken), 31-én (húsvétvasárnap) és április 1-jén (húsvéthétfőn) zárva tartanak, ezért az ezeket érintő járatok is az ünnepnapi menetrendjük szerint közlekednek. A részletes információk itt találhatók.

Az ünnepi menetrenddel kapcsolatos teljes és részletes tájékoztatás az alábbi linken található: https://www.volanbusz.hu/hu/hirek/hir/42158. A közlekedési rend hirdetménye PDF-formátumban itt érhető el.

A Volánbusz kéri utasait, hogy minden esetben előre tervezzék meg utazásukat a www.menetrendek.hu oldalon. Érdemes a menetjegyek megvásárlásáról is időben gondoskodni, biztosítva ezzel a helyet az utazásra. A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegy elővételben, online és mobilon is kényelmesen megváltható.

The post Így közlekednek a buszok, vonatok húsvétkor és a tavaszi szünet alatt first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Jó reggelt, Eger!

2024.03.27

Elstartolt március 27. napja, és mi ezen a reggelen is mutatjuk azokat az információkat, melyekről feltétlen tudni érdemes így a nap elején. Jó reggelt, csodás szerdát, Eger!

2024. március 27., szerda


Ilyen idő lesz ma

A következő napokban erőteljes melegedésre számíthatunk, amely mindössze a szerda este érkező hidegfront miatt torpan meg átmenetileg. A húsvéti hétvégére egyes helyeken 25 fok fölé melegszik a levegő – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Délutánig számottevő csapadék nem valószínű, késő délutántól, estétől azonban délnyugat felől a Dunántúlon egyre többfelé várható eső, zápor, délnyugaton néhol zivatar is kialakulhat.

A délkeleti, déli szél napközben is többfelé megerősödik, sőt a Dunántúl északi részein viharos széllökések is lesznek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között valószínű, az Északi-középhegység északi oldalán lesz a leghűvösebb.

Egerben szerda reggel 7, 8 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Hajnalka, Alap, Alpár, Archibald, Auguszta, Augusztina, Hajnal, János, Lida, Lídia, Marót, Nikodémia, Nikodémusz, Rupert, Ruperta

A Hajnalka név eredete és jelentése:

Magyar eredetű női név, 19. századi alkotás a hajnal szóból, egyben virágnév is.

A Hajnalka név elemzése:

A Hajnalka név az önkifejezésre erős vágyat érző személyiség kialakulását segíti. Viselői szeretnek olyan munkakörben dolgozni, amiben másokkal is kapcsolatban vannak, így elkerülhetik az egyhangúságot, amit nehezen viselnek. Ugyan szeretik a spontán cselekvést, mégis leginkább a gyakorlatias szempontok határozzák meg döntéseiket. Barátságos természetűek, de nehézségeik vannak a kommunikációval.

Kutya névnap:

Füles, Csini

Cica névnap:

Csini, Csinos

Hörcsög névnap:

Athos

Születésnaposok

1676 – II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem († 1735)

1784 – Kőrösi Csoma Sándor székely-magyar nyelvész, könyvtáros, a tibetológia megalapítója († 1842)

1845 – Wilhelm Conrad Röntgen Nobel-díjas német fizikus, gépészmérnök, a róla elnevezett röntgensugárzás felfedezője. († 1923)

1857 – Karl Pearson angol matematikai statisztikus, a modern statisztika alapjainak megteremtője († 1936)

1899 – Gloria Swanson Golden Globe-díjas amerikai színésznő, a némafilmek korának egyik legnagyobb sztárja († 1983)

1942 – Farkas János magyar olimpiai bajnok labdarúgó († 1989)

1943 – Solymos Tóni magyar énekes, gitáros

1963 – Quentin Tarantino kétszeres Oscar-díjas amerikai filmrendező

1964 – Kispál András magyar gitáros, zeneszerző, a Kispál és a Borz zenekar egyik alapítója.

1969 – Mariah Carey ötszörös Grammy-díjas amerikai pop- és R&B-énekesnő

1975 – Fergie amerikai énekesnő, dalszövegíró, divattervező, modell, a The Black Eyed Peas énekesnője

1986 – Manuel Neuer német labdarúgókapus, az FC Bayern München játékosa

Miről híres a mai nap?

  • Színházi világnap
  • II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem emléknapja (2015-től)

Ezen a napon történt

1513 – A Juan Ponce de León vezette spanyolok felfedezik Floridát.

1910 – A szatmárököritói tűz, Magyarország ezidáig legtöbb halálos áldozatot követelő tűzesete (312 halott, 99 sérült)

1968 – Rossz időjárási viszonyok között lezuhan a 34 éves Jurij Gagarin MiG–15-ös vadászgépe. (A balesetben az első űrhajós mellett életét vesztette Vlagyimir Szerjogin tesztpilóta is.)

1977 – A holland KLM és az amerikai PanAm Boeing 747-es repülőgépe összeütközik a Tenerife-i repülőtér kifutópályáján. 583 ember veszíti életét. Ez a repülés történetének eddigi legsúlyosabb szerencsétlensége.

1989 – Megszakad a kapcsolat a Mars körül keringő szovjet Fobosz–2 Marsszondával.

2015 – a Szojuz TMA–16M orosz űrhajó kilövése.

Ezek voltak a tegnap legfontosabb hírei

Varga Mihály: megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
A közelgő választás tétjéről beszélt Tarlós István Egerben
Ma délután újra megnyitja kapuit a volt Ifi ház a fiatalok előtt – videó és galéria
Süllyedő oszlopokat kap a Jókai utca, módosul a forgalmi rend a belvárosban
Még egy nyomorult kátyúzás sem megy simán Egerben – vélemény
Csaknem 1,2 milliárd forintból újult meg a Mátravasút
Emelkedni fog a nyírfapollen koncentrációja
Sorsdöntő meccset nyert a Vilati Eger SE
Leterítette a rablót

✨ A szerdai horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

A képhez tartozó alt jellemző üres; horos.jpg a fájlnév

The post Jó reggelt, Eger! first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Felhős és napos idő váltja egymást szerdán – videó

2024.03.26

A következő napokban erőteljes melegedésre számíthatunk, amely mindössze a szerda este érkező hidegfront miatt torpan meg átmenetileg. A húsvéti hétvégére egyes helyeken 25 fok fölé melegszik a levegő – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Ma túlnyomóan napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, késő délutántól azonban délnyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, így éjszaka átmenetileg nagyobb területen is erősen felhős lehet az ég. Szerdán változó vastagságú és mennyiségű felhőzet várható több-kevesebb napsütéssel, majd estétől délnyugat felől beborul az ég. Holnap délutánig számottevő csapadék nem valószínű, szerdán késő délutántól, estétől azonban délnyugat felől a Dunántúlon egyre többfelé várható eső, zápor, délnyugaton néhol zivatar is kialakulhat. A délkeleti, déli szél ma és holnap napközben is többfelé megerősödik, sőt ma a Dunántúl északi részein viharos széllökések is lesznek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 4 és 10 fok között alakul, de a szélvédett, az éjszaka első felében még derült északkeleti tájakon fagypont körüli értékek is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 15 és 23 fok között valószínű, az Északi-középhegység északi oldalán lesz a leghűvösebb.

The post Felhős és napos idő váltja egymást szerdán – videó first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Emelkedni fog a nyírfapollen koncentrációja

2024.03.26

A kora tavaszi fák – az éger, a ciprus- és tiszafafélék, valamint a mogyoró – pollenjének mennyisége várhatóan hétvégére lecsökken, míg a nyírfapollen koncentrációja jelentősen emelkedni fog a levegőben – áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden közzétett pollenjelentésében.

Az NNGYK azt javasolja, hogy a nyírfa virágporára allergiások magas pollenterhelés esetén kerüljék a nyírfával beültetett parkokat, illetve utcaszakaszokat. Az ajánlás szerint amennyiben ablakuk közelében ilyen fa található, lehetőség szerint másfelé nyíló ablakon át szellőztessenek, vagy gyakran töröljék le nedves ruhával a bútorokat és a padló felületére lerakódott port.

Azt írták, a húsvéti dekorációnál a fűzfák finoman molyhos, ezüstös-szürke, virágrügyekkel borított ágait ne tegyük vízbe, mert kinyílik, és apró, sárga színű porzók jelennek meg a rügy szürke, finoman bolyhos felszínén. A barka ekkor kezdi szórni az erősen allergén virágport. Az NNGYK azt tanácsolja az allergiásoknak, hogy ne tartsanak virágzó barkát a lakásban, főleg ne az ágyuk közelében.

The post Emelkedni fog a nyírfapollen koncentrációja first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Csaknem 1,2 milliárd forintból újult meg a Mátravasút

2024.03.26

Mintegy 1,2 milliárd forint kormányzati támogatással, 2018-tól két ütemben újult meg a Mátravasút, az egyik legnépszerűbb erdei kisvasút vasúti pályája és a szerelvények teljes állománya – mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára kedden Gyöngyösön a Mátravasút Gyöngyös-Mátrafüred pályaszakasz projektzáró rendezvényén.

Zambó Péter, hangsúlyozva az erdők rekreációs-egészségvédelmi szerepét elmondta: a kormányzat már 2013-ban célul tűzte ki a hazai természetjárás, az erdei és az aktív turizmus fejlesztését. Az állami erdészeti társaságok azóta mintegy 42 milliárd forintot fordítottak az erdei közjóléti-turisztikai infrastruktúra fejlesztésére, erdei iskolák, kilátók, ökoturisztikai központok, tanösvények, erdei szállások újultak meg vagy létesültek – tette hozzá.

Az állami erdészeti társaságok Magyarország zöldvagyonának egyik legfontosabb részét, a 2,3 millió hektárnyi fával borított terület felét kezelik, a zöldvagyon komplex szolgáltatásai között pedig kiemelt szerepe van a turizmusnak

– mondta.

Egy friss tanulmányra hivatkozva közölte, hogy a Pilisi Bioszféra Rezervátum tavaly körülbelül 4,6 milliárd forint értékű rekreációs-turisztikai szolgáltatást nyújtott az oda látogatóknak.

Zambó Péter hangsúlyozta,

a most átadott kisvasúti fejlesztés is több lesz egy hasznos és kiváló turisztikai fejlesztésnél, „hiszen az erdőkre alapozott jövő részévé válik”.

Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója ismertette: az elmúlt 12-13 évben a kormány és az Európai Unió támogatásával végezték a fejlesztéseket.

Elmondta, a fejlesztés előző ütemében a Gyöngyös-Gyöngyössolymos pályaszakasz újult meg, és a Mátravasút gördülő állományának teljes felújítását is elvégezték.

A mátrafüredi szakaszon több mint 7 kilométeren cserélték ki az ágyazati kőzetet, a régi talpfákat betonaljra cserélték, és nagyobb teherbírású sínanyagot építettek be a pályába. Ennek köszönhetően nőtt a kisvasút pályaszakaszának utasbiztonsága, terhelhetősége, és így növelhető a vasúti vonalon fenntartható járatsűrűség is.

Bíznak benne, hogy a fejlesztés révén nő majd a térség, Gyöngyös és a Dél-Mátra turisztikai látogatottsága, hiszen ez a kisvasút a Mátra turisztikai régiójának az egyik legfontosabb déli belépési pontja – mondta a vezérigazgató.

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: ahhoz, hogy megmaradhasson a kisvasút, új funkciót kellett találni, ebből pedig turisztikai attrakció lett. A Mátravasútnak augusztustól több mint 30 ezer vendége volt – tájékoztatott.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár a rendezvényen rámutatott: akkor lehet rávenni az embereket a mozgásra, ha élményt nyújtanak hozzá, ezért kerékpárutakat építenek, felújítják a turistaházakat – az elmúlt években a Mátrában öt épület újult meg -, és felújítják a kisvasutakat is. A Mátravasúton a mátrafüredi előtt korábban a Szalajkaházhoz vezető szakaszt adták át.

The post Csaknem 1,2 milliárd forintból újult meg a Mátravasút first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Süllyedő oszlopokat kap a Jókai utca, módosul a forgalmi rend a belvárosban

2024.03.26

A belváros autós forgalmának szabályozása miatt süllyedő oszlopot kap a Jókai utca. A telepítés első lépéseként a gázvezetékhálózat átépítésére van szükség, mely munkálatai április 2-án, kedden indulnak és az oszlop behelyezésével együtt várhatóan május közepéig tartanak majd.

Ezen időszakban a Jókai utca teljes hosszon lezárásra kerül a gépjárműforgalom elől, a gyalogosforgalom a továbbiakban is biztosítva lesz. A lezárás miatt a Bajcsy-Zsilinszky utcán a Fellner és a Jókai utca közötti egyirányú szakaszra ideiglenesen kétirányú forgalmi rend kerül bevezetésre– közölte az egri önkormányzat.

Kérik az utcában lévő üzletek tulajdonosait, hogy a beruházás ideje alatt az ingatlan elé ne pakoljanak ki (pl. külső terasz)! Továbbá kérik a lakosok, az üzlettulajdonosok, valamint az arra közlekedők türelmét, megértését!

The post Süllyedő oszlopokat kap a Jókai utca, módosul a forgalmi rend a belvárosban first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Ma délután újra megnyitja kapuit a volt Ifi ház a fiatalok előtt – videó és galéria

2024.03.26

Mint arról hétfőn Oroján Sándor képviselő, polgármesterjelölt közösségi oldalára feltöltött videója nyomán beszámoltunk, hamarosan a volt Ifi házat, mai nevén Kepes Központot délutánonként ismét birtokba vehetik a fiatalok. A folytatás nem váratott sokat magára, ugyanis egy újabb Facebook videóból kiderült, már ma megynyílik a ház kapuja a szórakozást kereső ifjúság előtt.

Mint azt megírtuk korábban, múlt hét pénteken Oroján Sándor képviselő, az Egerért Most Egyesület polgármesterjelöltje a Kepes Központban egyeztetett arról Megyesi Balázs művészeti vezetővel, hogy újra megnyílhasson a volt Ifi ház a fiatalok előtt, mert – mint fogalmazott – nagy probléma a városban, hogy a diákoknak nincs hova menni délután, iskola után.

Megyesi Balázs elmondta, hogy szuper dolognak tartja az elképzelést, ezért neki is láttak a megvalósításnak.

A megállapodásnak köszönhetően már mától, 13 és 17 óra között minden hétköznap várja a fiatalokat a Kepes Központ a Széchenyi utca 16. szám alatt.

A részletekkel kapcsolatban Megyesi Balázs elárulta, hogy ki fognak rakni egy dobozt is, mivel véleményeket is kérnek, mert minden ötlet építő jellegű.

Azt kéri a fiataloktól, hogy írják le mit szeretnétek, és lehetőségeinkhez mérten meg fogják azt oldani. És hamarosan lesz természetesen biliárdasztal, és sok minden más is – tette hozzá a művészeti vezető.

Mutatjuk, hogy áll eddig a közösségi tér kialakítása:

The post Ma délután újra megnyitja kapuit a volt Ifi ház a fiatalok előtt – videó és galéria first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Még egy nyomorult kátyúzás sem megy simán Egerben – vélemény

2024.03.26

Jönnek a választások, így megindultak végre a régóta áhított aszfaltozások is Egerben. Viszont járműre pattanva gyorsan olyan érzése támadhat az egyszeri autósnak, mintha nekünk ez az aszfaltjáték sem menne olyan simán itt szeretett városunkban, mint oly sok minden más sem. Nem vagyunk aszfaltozásban jártas szakemberek, de talán jogosan tesszük fel a kérdést, hogy ezt tényleg így kell csinálni?

Rendre tapasztaljuk és kapjuk az olvasói jelzéseket is azzal kapcsolatban, hogy gumigyilkos aszfaltkivágások teszik próbára az Egerben közlekedők türelmét és ügyességét. Elindultak a kampányaszfaltozások, melyek abból állnak, hogy a választások évében a gyatra egri úthálózatot végre elkezdték valamennyire rendbe tenni.

Ezzel önmagában még nem volna problémája a közlekedőknek, de azzal már igen, hogy mindez úgy történik, hogy kivágják a hibás aszfaltot, aztán egyszer csak megérkezik az aszfaltozó brigád, amelyik kiönti azt friss bitumennel. Egyszer csak. A két munkafázis között eltelt időben viszont ezek az éles kivágások előszeretettel amortizálják a gumiabroncsokat, ráadásul szürkületben vagy éjjel ezeket nem is olyan könnyű észrevenni.

Az autósok egyik rémálma a minap a Felsővárosban öltött testet, melyekről Molnár Tibor fideszes képviselőjelölt posztolt a közösségi oldalára. Nem tudunk vele nem egyet érteni.

Fotó: Molnár Tibor Facebook-oldala

A kérdés továbbra is fennáll. Ennek a kátyúzásnak tényleg ez a hivatalos módja? Ha gondolják írják meg nekünk.

The post Még egy nyomorult kátyúzás sem megy simán Egerben – vélemény first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Sorsdöntő meccset nyert a Vilati Eger SE

2024.03.26

Szombaton Nyíregyházán nagy valószínűséggel meghosszabbította NB I-es tagságát a Vilati Eger SE. A sorsdöntő mérkőzésre a tavasszal sokszor hiányzó Tamasi Balázs is csatasorba állt.

A hazaiak kezdtek jobban, de Nagy Gábor felidézte a régi játékát, és pontot szerzett a hazaiak volt válogatottja, Fehér Béla ellen. Zsiros Péternek jobban ment fordulás után, több fát is ütött ellenfelénél de a pont a hazaiaké lett.

A Tamasiaknak is a második félidő volt sikeresebb. Tamasi Balázs csak a hátrányt tudta csökkenteni, Tamasi Antal viszont – ha szerencsével is – megszerezte a pontot. A zárósorozatot 14 fa előnnyel kezdték a vilatisok. Csontos Ádám kézben tartotta a meccset, hiába volt ellenfele nagy hajrája nyerni tudott. Molnár László a nap legszínvonalasabb összecsapását vívta, ahol az utolsó gurítás döntött, sajnos a hazaiak javára. A Vilati 37 fa különbséggel 5-3-ra nyerte a mérkőzést és nagyon fontos 2 pontot szerzett – írja az agriasport.hu.

The post Sorsdöntő meccset nyert a Vilati Eger SE first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


A közelgő választás tétjéről beszélt Tarlós István Egerben

2024.03.26

Az egri Polgárok Házában tett látogatást Tarlós István korábbi budapesti főpolgármester, akivel dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő beszélgetett a közelgő helyhatósági és európai parlamenti választás tétjéről.

Néhány területen kiváló, a többiben átlagos képességekre van szüksége egy jó polgármesternek Tarlós István korábbi budapesti főpolgármester szerint. Úgy gondolja, a legfontosabb, hogy júniusban mindenki menjen el választani, aki nem teszi, utána ne okoljon másokat a sorsáért – fogalmazott.

Az egri látogatásról a honatya számolt be közösségi oldalán.

The post A közelgő választás tétjéről beszélt Tarlós István Egerben first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Leterítette a rablót

2024.03.26

Rablás bűntettének kísérlete miatt állított bíróság elé egy 32 éves ecsédi férfit a Hatvani Járási Ügyészség.

A gyanúsított egy hatvani buszmegállóban március 19-én este követte el a bűncselekményt, melyet a következő párbeszéd előzött meg:

– Adjál már nekem pénzt, 200 forintot, holnap megadom – lépett oda a terhelt egy idegen, nála húsz évvel idősebb férfihoz, aki egyedül várta érkező rokonait a megállóban.

– Nincs nálam pénz – közölte a megszólított.

– Akkor megverlek – volt a válasz.

– Ne verjél meg, mert hívom a rendőrséget – vette elő mobiltelefonját zsebéből a sértett.

– Jó, inkább a telefonodat veszem el! – kiáltott a rabló, majd szavait nyomatékosítva ököllel támadt áldozatára.

A megütött férfi megtántorodott, nekiesett a mögötte lévő házfalnak, miközben a térdét is megrántotta. Ennek ellenére hatékonyan védekezett a rablóval szemben, akit úgy meglökött, hogy az hanyatt vágódott a járdán. A sértett ezt kihasználva fel tudta hívni a segélyhívót, de még a rendőrség kiérkezése előtt újabb közelharcot kellett vívnia a támadójával. Ebből ugyancsak győztesként került ki, mivel egy gyomorra mért ökölütéssel ismét földre küldte a gyanúsítottat, aki ezt követően már menekült volna, de a szirénázva megérkező rendőrök elfogták, majd később őrizetbe vették.

Az ügyészség által soron kívül bíróság elé állított terheltet a bíróság három és fél év börtönre ítélte. A döntés nem jogerős, mivel a tettét a tárgyaláson már beismerő elkövető enyhítésért fellebbezett. A bíróság ebben a helyzetben a másodfokú döntésig elrendelte a férfi letartóztatását.

The post Leterítette a rablót first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Varga Mihály: megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

2024.03.26

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott – jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

A Költségvetési Munkacsoport ülésén munkatársaim arról számoltak be, hogy a támogatások jóváírása rendben megtörtént

– tette hozzá a miniszter.

A miniszter megismételte, februártól rekordmagasra, 20,6 százalékra emelték a Babakötvény éves kamatát. A Babakötvényben gyűjtött megtakarítások összege megközelíti a 330 milliárd forintot.

A konstrukció előnye, hogy magas hozamot kínál, kamata az előző évi infláció plusz 3 százalék; az állam ehhez nyújt még további 10 százalék, maximum 12 ezer forint külön támogatást is minden évben. Nincs számlavezetési díj, adó-, járulék- és illetékmentes; egyszerűen, néhány kattintással online is nyitható, és 42 500 forint összegű életkezdési támogatás is jár.

The post Varga Mihály: megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Jó reggelt, Eger!

2024.03.26

Március 26. napja, kedd van. Jó reggelt, Eger! Íme ma reggel is a legfontosabb tudnivalók.

2024. március 26., kedd


Ilyen idő lesz ma

Ma többnyire napos időre számíthatunk, melyet fátyol-, időnként gomolyfelhők zavarhatnak meg.

A délután második felében a Dunántúlon megvastagszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. Élénk, erős, északnyugaton néhol viharos lesz a délkeleti szél.

Napközben 12-18 fok valószínű.

Egerben kedd reggel 1, 2 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Emánuel, Dumáta, Dusán, Dusánka, Emanuéla, Immánuel, Lara, Larissza, Lehel, Leonóra, Mandel, Manó, Mánuel, Manuéla, Manuella, Maxima, Mendel, Tormás, Torna, Torontál, Turul

Az Emánuel név eredete és jelentése:

Héber eredetű férfinév, azt jelenti: velünk az Isten. 

Az Emánuel név jellemzése

Nem fél a felelősségvállalástól, kiáll azért, amiben hisz. Mások felé nyitottságot és megbízhatóságot sugároz, ennek köszönhetően sok jó barátságot és bensőséges emberi kapcsolatot ápol. Kitartó, és kitartására szüksége is van, mert az élet sok akadályt és nehézséget tartogat számára. Ennek ellenére a sikerül megvalósítania azokat a célokat, amiket kitűzött magának, és közben marad ereje másokra is odafigyelni, segíteni nekik.

A Lara név eredete és jelentése

A Lara női keresztnév a latin „Laurus” szóból ered, melynek jelentése babérfa. A Lara név történelme egészen az ókori Rómáig nyúlik vissza, ahol egy mitológiai alakról kapta nevét. Lara volt ugyanis Jupiter isten lánya, akinek egyik különleges képessége az volt, hogy tudta, mi fog történni a jövőben. Azonban amikor titkot árult el, megbüntették és eltiltották attól, hogy beszéljen. Ettől kezdve csak „Larának” hívták.

A Lara név jellemzése

Könnyedén veszi az életet: optimista és bizakodó. Szereti (és halmozza is) az élvezeteket: szenvedélyes és titokzatos. Könnyen lázba jön, de lelkesedése hamar el is száll. Sosem tervez hosszú távra, inkább a pillanat örömét élvezi. A szerencse is általában mellé szegődik.

Kutya névnap:

Bendegúz, Amanda

Cica névnap:

Amanda, Kalifa

Hörcsög névnap:

Aurél

Születésnaposok

1840 – George Smith angol régész, aki megtalálta és lefordította a Gilgames-eposz hiányzó töredékét († 1876)

1913 – Erdős Pál a 20. század egyik legkiemelkedőbb magyar matematikusa, az MTA tagja († 1996)

1926 – Kallós Zoltán kétszeres Kossuth-díjas magyar néprajzkutató, népdalgyűjtő, a nemzet művésze († 2018)

1931 – Leonard Nimoy amerikai színész („Mr. Spock” alakítója), rendező, fotóművész († 2015)

1934 – Harkányi Endre Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

1942 – Litkey Bence többszörös magyar bajnok vitorlázó († 2011)

1944 – Diana Ross amerikai énekesnő, színésznő

1948 – Steven Tyler amerikai énekes, zenész (Aerosmith)

1960 – Jennifer Grey amerikai táncosnő, színésznő („Dirty Dancing”)

1966 – Kollár-Klemencz László magyar tájrendező-kertépítő mérnök, filmrendező, forgatókönyvíró, zenész. A Kistehén zenekar énekese

1983 – Jay Sean angol-indiai énekes

1992 – Nagy Konrád rövidpályás gyorskorcsolyázó

Miről híres a mai nap?

  • A dokumentumszabadság világnapja 2008 – tól
  • Az epilepsziások melletti kiállás és szolidaritás napja (Purple Day – Lila Nap)[1] (Az epilepszia világnapja február 14-én van, a Lila Nap a támogatás napja.)

Ezen a napon történt

1945 – Pusztító brit-amerikai légitámadás Szombathely rendező pályaudvara és más vasúti létesítményei ellen.

1956 – 10 szocialista ország, köztük Magyarország megalapítja a Dubnai Egyesített Atomkutató Intézetet.

1975 – életbe lép a Biológiai- és toxinfegyver-tilalmi egyezmény.

2009 – Második útjára indul a Nemzetközi Űrállomásra a magyar származású űrturista, Simonyi Károly.

Ezek voltak a tegnap legfontosabb hírei

Mirkóczki Ádám az egriek pénzéből rendelt közvéleménykutatást Domán Dániel szerint
Fiatalos lendülettel a „Cseboxért” – újabb képviselőjelöltet mutatott be Vágner Ákos, a Fidesz polgármesterjelöltje
Ismét kinyithatja kapuit a volt Ifi ház a fiatalok előtt
Az idény utolsó melegétel-osztását tartja pénteken a Vöröskereszt
Fergeteges húsvéti buli lesz a Tűztorony Játszóház udvarán!
Óva intenek az élő állat ajándékozásától az állatvédők
Nyárias idő, 25 fok lesz húsvétkor
Meghalt Derrick hű társa, a Harry Kleint alakító színész
Három férfi és egy nő halt meg a vasárnapi raliversenyen
Milliárdos fogás: Bűnös pénzek nyomába eredtek vármegyénk rendőrei is – videó
Hét lövéssel hatástalanították a gázpalackot
Műszaki mentések adtak munkát a hétvégén vármegyénk tűzoltóinak

✨ A keddi horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

A képhez tartozó alt jellemző üres; horos.jpg a fájlnév

The post Jó reggelt, Eger! first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Napos idő várható gomolyfelhőkkel – videó

2024.03.25

Kedd hajnalban még több helyen fagyhat, ám ezt követően enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, a hét végére már szinte nyáriasan meleg időre számíthatunk – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, melyekből több helyen futó zápor, jégdarazápor előfordulhat, főként az ország keleti felén néhol zivatar is lehet. Estére a felhőzet csökken, kiderül az ég. Az éjszaka második felében délnyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, kedden napközben ez és a kialakuló lapos gomolyok zavarják a napsütést. Késő délután délnyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek. Csapadék kedden nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szelet ma nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérik, intenzívebb csapadékgócok környezetében átmenetileg viharos lökések is előfordulhatnak. Hajnaltól a szél délkeletire fordul, egyre többfelé kísérik erős, északnyugaton viharos széllökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között, az északi völgyekben, homokhátságokon -3 fok alatt, a dunántúli szelesebb tájakon +3 fok felett alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 13 és 18 fok között valószínű.

The post Napos idő várható gomolyfelhőkkel – videó first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető