Bemutatta újabb képviselőjelöltjét az Egerért Most Egyesület – Ádám Anett a 2. számú választókörzetben számít a szavazók bizalmára

2024.04.12

Anett gazdasági mérnökként végzett, két gyermek édesanyja, jelenleg szálláshelyet üzemelt családi cégében. Élete nagy részében turizmussal foglalkozott, ezen a területen szerezte legtöbb szakmai tapasztalatát.

Bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta, hogy célként fogalmazta meg azt, hogy Eger egyik legszebb kerületét még élhetőbbé, színesebbé varázsolja. A körzetben ugyan már van pár játszótér, park gyermekek számára, de az idősebb generációnak nem sok lehetősége van a kikapcsolódásra, holott rengeteg a kihasználatlan és erre egyébként alkalmas zöld terület – emelte ki, majd hozzátette: – Összgenerációs közösségi terek létrehozásával mindez orvosolható lenne. 

Ádám Anett
Ádám Anett és Oroján Sándor, háttérben Kerenszky Attila és dr. Hegedűs Csaba képviselőjelöltek. (fotó: Balogh Tibor)

A már meglévő terek, sportpályák infrastruktúrájának fejlesztése fontos számára, például ivókutak kialakítása, több köztéri szemetes kihelyezése, a meglévő eszközök karbantartása, esetleges cseréje. Azon helyi lakóközösségeket, akik aktívan felvállalják egy egy közterület gondozását, önkormányzati szinten és személyesen is támogatná – húzta alá. 

Ádám Anett emlékeztetett arra, hogy a gazdátlan közterületek ápolása kiemelt figyelmet érdemel a körzetben is, a Városgondozás hatékonyságának növelése most már végképp időszerű. Mint elmondta, több körzeti lakos jelezte, hogy régóta szeretnének egy virágosítási programot, amit a hajdúhegyi körzetben induló képviselőjelölt-társával közösen vezetne be.

Megfogalmazta továbbá azt is, hogy a körzetben több olyan ésszerűtlen forgalomirányítás van, ami zavarja, sokszor veszélyezteti a lakókat, így a forgalomszervezési térképet mindenképp át kell tekinteni.

A körzet úthálózatának állapotáról szólva kiemelte, hogy azok burkolatának minőségén mindenképpen javítani kell és vele együtt át kell vizsgálni az ivóvíz- és csatornahálózat állapotát. A megoldás itt egy az egész városra kiterjedő komplett útfelújítási ütemterv felállítása lehetne – emelte ki Ádám Anett, aki június 9-én az Egerért Most Egyesület képviselőjelöltjeként kér bizalmat a 2. számú választókörzetben. 

Oroján Sándor és Ádám Anett
Kerenszky Attila, Ádám Anett, dr. Hegedűs Csaba, Oroján Sándor, Ábry Zoltán és Gyenge Zsuzsanna, az Egerért Most Egyesület tagjai. (b-j) (fotó: Balogh Tibor)

Oroján Sándor, a szervezet polgármesterjelöltje elmondta, hogy Ádám Anett az Egri Magánszállásadók Egyesületének alelnöke, ami azt jelenti, hogy tisztában van az idegenforgalom problémáival, ugyanis ez az ő szakterülete. Ő az, aki pontosan tudja, hogy több mint 10 ezer család él Egerben az idegenforgalomból és a vendéglátásból közvetlenül vagy közvetve – emelte ki, majd a sajtótájékoztató végén arra kérte a választópolgárokat, hogy támogassák Ádám Anettet szavazatukkal a június 9-i helyhatósági választásokon.

The post Bemutatta újabb képviselőjelöltjét az Egerért Most Egyesület – Ádám Anett a 2. számú választókörzetben számít a szavazók bizalmára first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Április 18-19-én lehet jelentkezni az általános iskolákba

2024.04.12

Április 18-19-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, és az óvodai beiratkozás április 20-án kezdődik – közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken.

Azt írták, hogy április 20-tól május 20-ig tart az óvodai beiratkozás, az óvodakezdés halasztása pedig április 15-ig kérelmezhető.

Hangsúlyozták: minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a 3. évét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie annak érdekében, hogy időben elkezdődhessen a közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre. A felvételt a szülőnek, gondviselőnek kell kérelmeznie. Az Oktatási Hivatal (OH) levélben hívta fel az érintett szülők, gondviselők figyelmét a határidőkre, tudnivalókra.

A kötelező felvételt biztosító köznevelési intézmények listája és a körzethatárok elérhetők az OH honlapján. Adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást – ismertette a hivatal.

Tudatták azt is, hogy az óvodakezdés halasztását április 15-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál. Ha családi körülményei, sajátos helyzete ezt indokolja, a gyermek egy évig (annak az évnek augusztus 31-éig, amelyben negyedik évét betölti) menthető fel az óvodai foglalkozások alól, különös méltánylást érdemlő esetben, újabb kérelem alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét tölti be.

A tájékoztatás szerint a bölcsődék legkésőbb 2024. április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek – a jogszabályban meghatározott esetben – további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt. Ekkor nincs szükség óvodai beiratkozásra, de javasolt, hogy a szülők egyeztessenek a bölcsődével. Nem kell beiratkozni akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti.

Kiemelték: minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik. A tankötelezettség halasztása kizárólag azok esetében lehetséges, akik számára az OH engedélyezte, hogy további egy nevelési évig óvodában maradjanak, vagy akik rendelkeznek a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakvéleménnyel.

A tanköteles gyermekek iskolai beiratkozására április 18-19-én van lehetőség. A gyorsabb és gördülékenyebb ügyintézés érdekében az adatok a beiratkozás előtt online beküldhetők a KRÉTA rendszerben. A beiratkozással kapcsolatos hasznos tudnivalók ugyancsak a KRÉTA rendszerben olvashatók: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap

– közölte az OH.

A közleményben kitértek arra is, hogy ha a gyermek óvodakötelezettségét vagy tankötelezettségét Magyarország területén kívül teljesíti, azt a szülőnek be kell jelentenie a hivatalnak. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az OH honlapján, és elküldhető ügyfélkapus hitelesítéssel elektronikusan vagy postán a következő címre: Oktatási Hivatal, Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.

The post Április 18-19-én lehet jelentkezni az általános iskolákba first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Ezüstérmes Milák mögött, az Egri Úszóklub sportolója, Kovács Attila

2024.04.12

A budapesti Duna Arénában az úszó országos bajnokság 3,, napján megszületett az első egri érem. A 200 méteres gyorsúszásban Milák Kritóf szerezte meg az aranyérmet. A tavalyi ezüstérmes Németh Nándornak ezúttal a bronz jutott, némi meglepetésre ugyanis a tavalyi B-döntő nyertese, az egri Kovács Attila odaért a második helyre.

A nap sztárja a 15 éves tatabányai Jackl Vivien volt, aki a 400 méteres vegyesúszásben hat másodpercet javítva egyéni csúcsán 4.34.96-os idővel győzött. Az olimpiai A-szint pedig ezen a távon 4:38.53. Kocsis Márta tanítványa az idei világranglista második legjobb idejét úszta. Férfi 400 vegyesen az egri nevelésű Holló Balázs a második helyen végzett. A korábbi egri Békési Eszter 200 mellen a hatodik bajnoki címét gyűjtötte be – írja az agriasport.hu.

ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, BUDAPEST, DUNA ARÉNA

FÉRFIAK

200 m gyors
1. Milák Kristóf (BHSE, edző: Virth Balázs) 1:48.15, 2. Kovács Attila (Egri Úszó Klub SE) 1:48.63, 3. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 1:49.03
200 m mell
1. Török Dominik Márk (BVSC-Zugló, e: BVSC edzői kollektíva) 2:15.62, 2. Kutasi Máté (FTC) 2:16.31, 3. Sámóczi Milán (Vasas SC) 2:18.39
50 m pillangó
1. Szabó Szebasztián (Győri Úszó Sportegyesület, e: GYÚSE edzői kollektíva) 23.32, 2. Milák Kristóf 23.44, 3. Nell Olivér (Stamina TKSA) 23.84
400 m vegyes
1. Zombori Gábor (UTE, e: Virth Balázs, Kovácshegyi Ferenc) 4:12.70, 2. Holló Balázs (BVSC-Zugló) és Török Dominik Márk 4:15.93
4×100 m gyorsváltó
1. BVSC-Zugló (Magda Boldizsár, Szabados Bence, Mészáros Dániel, Németh Nándor) 3:21.70, 2. Győri Úszó Sportegyesület (Szabó, Krstulovic, Hosszú M., Pózvai O.) 3:21.70, 3. Balaton ÚK Veszprém (Betlehem, Rasovszky, Barabás, Sárkány) 3:27.85

NŐK
200 m gyors
1. Pádár Nikolett (Szegedi Úszó Egylet, e: Gellért Gábor) 1:56.83, 2. Molnár Dóra (Budafóka XXII. SE) 1:58.95, 3. Ugrai Panna (Hód Úszó SE) 1:59.84, 16. Szabó Lilla (Egri Úszóklub) 2:04.36.
200 m mell
1. Békési Eszter (BVSC-Zugló, e: BVSC edzői kollektíva) 2:28.45, 2. Fángli Henrietta (Győri Úszó Sportegyesület) 2:30.57, 3. Puzsa Petra (Jövő SC) 2:33.17
50 m pillangó
1. Komoróczy Lora (Iron Swim SE, e: Takács Imre) 26.87, 2. Ollé Mónika (Győri Úszó Sportegyesület) 27.04, 3. Varga Dominika (Iron Swim SE) 27.06
400 m vegyes
1. Jackl Vivien (TVSE, e: Kocsis Márta) 4:34.96, 2. Kapás Boglárka (UTE) 4:38.92, 3. Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 4:39.43
4×100 m gyorsváltó
1. Győri Úszó Sportegyesület (Lakó Dorina, Pózvai Kiara, Jakabos Zsuzsanna, Sebestyén Dalma) 3:46.90, 2. Debreceni Sportcentrum SI (Senánszky, Molnár, Pernyész, Halmai P.) 3:48.52, 3. Budafóka XXII. SE (Flórián, Bencsics, Kömöz, Molnár) 3:49.50

The post Ezüstérmes Milák mögött, az Egri Úszóklub sportolója, Kovács Attila first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Hétfőig kell befizetni a gépjárműadót

2024.04.12

Április 15-én éjfélig lehet befizetni a gépjárműadót. A legegyszerűbben az elektronikus tárhelyre kapott határozatokban szereplő linkre kattintva vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) applikációjában, a NAV-Mobilban fizethető be az adó. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek átutalással rendezhetik a befizetést – hívta fel rá figyelmet az adóhatóság.

A gépjárműadó befizetésének legfontosabb tudnivalói:

  • határidő: 2024. április 15. éjfél,
  • utalás: a NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlájára (10032000-01079160),
  • utalási közleménybe adószámot vagy adóazonosító jelet kell írni.

Részletfizetés – maximum öt részletben – 2024. június 30-ig kérhető. A gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe. A likviditással küzdő gazdálkodó szervezetek – a törvényi feltételek fennállása esetén – részletfizetést, fizetéshalasztást kérhetnek.

A gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a NAV ügyintéző felületén, az Ügyfélportálon (ÜPO) is pillanatok alatt teljesíthető. Az applikáció letölthető a Google Play és az App Store kínálatából is, mindig a legfrissebb verziót kell használni.

The post Hétfőig kell befizetni a gépjárműadót first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Mirkóczki aggódik Egerért, ezért inkább újraindul a polgármesteri székért – videó

2024.04.12

Hogy ezt elmondja, csütörtök este egyenesen Budapestig utazott, ahol az ATV-ben közölte újraindulási szándékát.

A riportban a polgármester kissé feszengve beszélt az adatmanipulációs-botrányáról. Szerinte nem azzal van probléma, hogy az adatok visszatartása jogszabályba ütközik, mert korábban már neki is voltak tapasztalatai arról, hogy egy önkormányzathoz intézett közérdekű adatigénylés milyen akadályokba ütközhet, most viszont polgármesterként mindezt már ő is megteheti.

Egy kiszivárgott hangfelvételen a polgármester arról beszél, hogyan tartsanak vissza szándékosan közérdekű adatokat

A beszélgetés végén a műsorvezető arról is megkérdezte Mirkóczkit, hogy kíván-e újrázni a polgármesteri székért, mivel néhány hete még azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem biztos, hogy elindul.

Mirkóczki Ádám végül elmondta, hogy igen, újraindul.

Ennek oka szerinte az, hogy az elmúlt időszakban olyan „nemtelen” és „aljas” „támadások” érték a személyét, hogy „el sem tudja képzelni, mi lenne Egerrel, ha a jelenlegi kihívói vezetnék a várost”. Szemben – mint fogalmazott – azzal a „biztos” és „kiszámítható” alternatívával, amit ő kínál az egrieknek, amire véleménye szerinte garancia az elmúlt öt éves „teljesítménye”. Hozzátette, ha mégis úgy döntenek az egriek, hogy nem szeretnék őt polgármesternek, akkor természetesen azt is elfogadja és „örömmel” adja át a helyét.

A műsort itt nézheti vissza:

„Nem hangfelvétel, hanem adatmanipulációs-botrány van” – irodájába zárkózott a polgármester a város képviselői elől
The post Mirkóczki aggódik Egerért, ezért inkább újraindul a polgármesteri székért – videó first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


„Füstérzékelő életet menthet”: Diákok alkotásait várják a katasztrófavédők az alkotói pályázatra

2024.04.12

Április 21. napjáig várják a pályamunkákat a Katasztrófavédelem Központi Múzeum és az Országos Tűzmegelőzési Bizottság közös pályázatára. Még nincs késő tollat, festéket és kamerát ragadni, majd kreatívan alkotni.

Idén, a pályázat egyik témája a „Füstérzékelő életet menthet” szlogenhez kapcsolódik, a másik pedig a magyar–török kulturális évadhoz, amelynek „Gróf Széchenyi Ödön élete és munkássága” a jelmondata (Gróf Széchenyi Ödön alapította a magyar és a török tűzoltóságot is).

A diákok három korcsoportban (6-10, 11-14, 15-18 éves kor között) pályázhatnak:

A pályázat célja, hogy az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a lakástüzek megelőzését, vagy a tűzoltó hagyományokat. 

A benyújtható alkotások kategóriái:

– Kézműves alkotás: A/3-as vagy A/4-as méretű ceruza, toll, tus, kréta, akvarell, pasztell kép, plakát vagy bármely más szabadkézi technikával készített (pl. papír, gyurma, agyag) legfeljebb 30×30×20 cm méretben alkotás). Mindkét témakörben, 3 korcsoportban díjazzuk az alkotásokat: 6-10 év, 11-14 év, 15-18 év

– Digitális Alkotás: 30-60 másodperc hosszúságú film vagy animáció. Mindkét témakörben nyújtható be alkotás.

 Irodalmi alkotás: Gróf Széchenyi Ödön életéről szóló költemény vagy tanulságos történet, legfeljebb két A/4-es oldal terjedelemben.

Az alkotásokat kézműves- és irodalmi kategóriában egyénileg, digitális kategóriában egyénileg vagy legfeljebb 3 fős vagy csapatban lehet elkészíteni.

– kézműves alkotással, 

– korcsoport nélkül digitális alkotással, 

– a történelmi témát kedvelők pedig irodalmi műveiken keresztül is bemutathatják Gróf Széchenyi Ödön életét és munkásságát.

A pályaműveket korcsoport és kategória megjelöléssel április 21-ig lehet benyújtani postán (Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság – 3300 Eger, Klapka György u. 11.) vagy e-mailen  (heves.titkarsag@katved.gov.hu), illetve előzetes egyeztetés után személyesen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságon, a korcsoport és kategória-megjelöléssel.   

A vármegyei verseny első helyezettjei automatikusan részt vesznek az országos versenyen, amelynek díjátadó ünnepsége 2024. június 14-én Budapesten, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában lesz. Az országos verseny győztesei értékes díjakban és különdíjakban részesülnek. Az az iskola, amelyből az iskola teljes létszámához viszonyítva a legtöbb pályázat érkezik, elnyeri a „Legkreatívabb iskola 2024” címet, amely együtt jár egy iskolai tűzoltó-bemutatóval és tűzvédelmi oktatással.

The post „Füstérzékelő életet menthet”: Diákok alkotásait várják a katasztrófavédők az alkotói pályázatra first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Jó reggelt, Eger!

2024.04.12

Végre újra itt a péntek. Jó reggelt, Eger! Április 12. napja van, mi pedig máris mutatunk minden fontosabb információt erről a napról.

2024. április 12., péntek


Ilyen idő lesz a folytatásban

Az előttünk álló hétvégén nyugodt, száraz időjárásra van kilátás, és ismét egyre fokozódik a nappali felmelegedés mértéke. Legközelebb változást egy a jövő hét elején érkező markáns hidegfront hozhat. Ekkor már több helyen valószínű csapadék is – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből.

A fátyol- és gomolyfelhők mellett ma is sok napsütés várható, csapadék nem lesz. Péntekre virradó éjszaka az Északi-középhegység egyes részein rétegfelhőzet képződhet.

Az északias szelet többfelé élénk, erős széllökések kísérik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.

Egerben péntek reggel 11, 12 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Gyula, Baldvin, Csaba, Csanád, Csobád, Konstantin, Némó, Oxána, Sába, Sebő, Száva, Szavanna, Szépa, Szépe, Szilárd, Zenina, Zénó

A Gyula név eredete

A Gyula név a török eredetű gyula méltóságnévből ered, aminek jelentése eredetileg fáklya. A 18. században tévesen a latin Julius névvel azonosították, ezért a női megfelelője a Júlia lett.

A Gyula név jellemzése

Éleseszű, intelligens személy, jó megfigyelő és gyorsan felméri és megismeri környezetét. Fontosak számára az anyagiak, szeret spórolni, és rendben tartani a pénzügyeit.

Kutya névnap:

Beni, Bill(i)

Cica névnap:

Benny, Cinóber

Hörcsög névnap:

Lema

Születésnaposok

1432 – Habsburg Anna magyar hercegnő, türingiai tartománygrófné, 1442-től 1444-ig I. Ulászló magyar király jegyese, I. Mátyással szemben magyar trónkövetelő 1458-ban, Albert magyar király és Luxemburgi Erzsébet idősebb lánya († 1462)

1946 – Ed O’Neill amerikai színész, az 1980-as években az Egy rém rendes család (1987–1997) című szituációs komédia Al Bundyjaként vált világhírűvé. Alakítását két Golden Globe-jelöléssel jutalmazták.

1952 – Oszvald Marika Kossuth-díjas magyar operett-énekesnő, színésznő

1986 – Bogdányi Titanilla magyar színésznő, szinkronszínész

1987 – Brendon Urie amerikai énekes, zenész, a Panic! At The Disco énekese, basszusgitárosa.

1989 – Hanga Ádám magyar kosárlabdázó

1992 – Berezvai Marcell magyar zenész, zeneszerző, szövegíró († 2017)

Miről híres a mai nap?

  • Az űrhajózás világnapja, Gagarin 1961-es útjának emlékére

Ezen a napon történt

1241 – A muhi csata második napja.

1912 – Az RMS Titanic elindul első útjára az Atlanti-óceánon.

1922 – Magyarország és Finnország kapcsolatai diplomáciai szintre emelkednek.

1934 – Néhány mosómedvepár kiszabadult a német Hessen tartomány egy vadasparkjából, melyek mára már 400-500 ezer példányt számláló inváziós fajként folyamatosan egyre nagyobb területet népesítenek be.

1961 – Jurij Gagarin űrhajójával elsőként kerüli meg a Földet.

1981 – A Columbia űrrepülőgép első útjára indul.

Ezek voltak a tegnap legfontosabb hírei

Gulyás Gergely: A háborús láz a brüsszeli bürokratákról átterjedt a NATO-ra is
Pál Györgyöt támogatja polgármesterjelöltnek Egerben a Momentum
NAK: több kamarai falugazdász segíti az egységes kérelmek beadását
Csökkent az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma
Ellenőrizze most, be van-e jelentve! – figyelmeztet a NAV
Indul a motoros szezon. Tuti tippek a rendőrségtől a biztonságért!
Rendőrkézen a felnémeti autófeltörők
A postán garázdálkodott egy asszony Füzesabonyban
Idén már halálos áldozatot is követeltek a lakástüzek vármegyénkben

✨ A pénteki horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

A képhez tartozó alt jellemző üres; horos.jpg a fájlnév

The post Jó reggelt, Eger! first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Sok napsütésben lesz részünk pénteken is – videó

2024.04.11

Az előttünk álló hétvégén nyugodt, száraz időjárásra van kilátás, és ismét egyre fokozódik a nappali felmelegedés mértéke. Legközelebb változást egy a jövő hét elején érkező markáns hidegfront hozhat. Ekkor már több helyen valószínű csapadék is – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből.

A fátyol- és gomolyfelhők mellett ma és holnap is sok napsütés várható, csapadék nem lesz. Péntekre virradó éjszaka az Északi-középhegység egyes részein rétegfelhőzet képződhet. Az északias szelet csütörtökön és pénteken is többfelé élénk, ma eleinte a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben még erős széllökések kísérik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22 és 27 fok között valószínű.

The post Sok napsütésben lesz részünk pénteken is – videó first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Sok napsütésben lesz részünk pénteken is – videó

2024.04.11

Az előttünk álló hétvégén nyugodt, száraz időjárásra van kilátás, és ismét egyre fokozódik a nappali felmelegedés mértéke. Legközelebb változást egy a jövő hét elején érkező markáns hidegfront hozhat. Ekkor már több helyen valószínű csapadék is – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből.

A fátyol- és gomolyfelhők mellett ma és holnap is sok napsütés várható, csapadék nem lesz. Péntekre virradó éjszaka az Északi-középhegység egyes részein rétegfelhőzet képződhet. Az északias szelet csütörtökön és pénteken is többfelé élénk, ma eleinte a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben még erős széllökések kísérik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22 és 27 fok között valószínű.

The post Sok napsütésben lesz részünk pénteken is – videó first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Újra elindul a polgármesteri székért Eger jelenlegi polgármestere

2024.04.11
Mirkóczki Ádám szerint ha azok jutnak hatalomra, akik most őt támadják, "akkor az isten mentse meg Egert".

az eredeti hír itt elérhető


Ellenőrizze most, be van-e jelentve! – figyelmeztet a NAV

2024.04.11

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki néhány koppintással ellenőrizheti, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e. A lekérdezés mindössze fél percet vesz igénybe, az eredmény azonban mindenki számára fontos: a szabályos foglalkoztatás ugyanis az egészségügyi ellátásnak és a későbbi nyugdíjnak is feltétele.

A NAV-Mobil „Foglalkoztatási adatok” menüpontjában elérhető szolgáltatások hosszú távú biztonságot nyújtanak valamennyi adózónak, hiszen amellett, hogy azonnal láthatóvá válik bármilyen változás a jogviszonyokban, bér- és járulékadatokban, segítségével egy pillanat alatt fény derülhet a szabálytalan foglalkoztatásra is, így mihamarabb rendezhető a jogviszony.

Külön pontban kontrollálhatók munkáltatónként a jelenleg élő, le nem zárt jogviszonyadatok, egy másik pont szolgál a NAV-nál – a járulékbevallásokból – rendelkezésre álló bér- és járulékadatok ellenőrzésére, valamint egy önálló információs pontban valamennyi kapcsolódó tájékoztató füzet is megtalálható.

A NAV-Mobil „Foglalkoztatási adatok” szolgáltatásába először KAÜ-azonosítással lehet belépni, ezután beállítható egy jelkód is, amellyel a későbbiekben még gyorsabban hozzáférhető a felület, sőt az erre alkalmas mobilokon ujjlenyomattal vagy arcfelismerővel is használható a lekérdező.

A rendkívül egyszerű felület amellett, hogy valamennyi munkavállaló számára hasznos, gazdaságfehérítő hatása sem elhanyagolható, hiszen az állampolgári adótudatosság növelésével a jogkövető vállalkozások pozícióját is tovább javítja.

Google Play és az App Store alkalmazásáruházakból is letölthető NAV-Mobil ezen kívül számos más funkciót is tartalmaz, lekérdezhető benne az adószámla, egyszerűen befizethető a gépjárműadó, ellenőrizhetők az üzleti partnerek adatai, és sok más hasznos információval, kalkulátorral, adatbázissal segíti az adózást.

The post Ellenőrizze most, be van-e jelentve! – figyelmeztet a NAV first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Indul a motoros szezon. Tuti tippek a rendőrségtől a biztonságért!

2024.04.11

A motoros szezon kezdete előtt hasznos biztonsági tippeket osztott meg a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Facebook oldalán. A hétvégére igazi tavaszi idő várható, így valószínű, hogy a motorosok egyre nagyobb számban jelennek meg a közutakon.

Vármegyénk rendőrei azt tanácsolják, hogy nem árt a pár hónapos kényszerpihenő után, ha pár dolgot ellenőrzünk a motorunkon, és mi magunk is újra felkészülünk a motorozásra.

Mint írják, a téli pihenőre eltett motor, a tavasz beköszöntével gazdája által már megszokott rituálé szerint kerül elő az utakra. Ám elengedhetetlen, hogy ez a folyamat a szakértők által javasolt ellenőrzésékkel is kiegészüljön.

Minden esetben ellenőrizni kell a motoros szezon előtt:

  • a rugóstagokat, a teleszkópokat,
  • a kormány- és fékberendezéseket, 
  • a világítóberendezéseket, 
  • az akkumulátor töltöttségét, 
  • a gumiabroncsok állapotát. 

Az olajcsere minden szezon kezdetekor ajánlott.

Végül, de nem utolsó sorban, mikor már a motorunkat előkészítettük a használatra, nem árt önmagunkat is felkészíteni az újabb kalandokra. Pár hónapos kihagyás után még az edzett, több éve motorozóknak is eltompulhatnak a reflexei, így azokat szintén be kell járatni. Vármegyénk rendőrei szerint ennek legmegfelelőbb módja, ha a kezdeti időben óvatosan használjuk motorunkat addig, amíg nem kerülünk újra edzett állapotba. A körültekintő motorozás a körülöttünk közlekedők miatt is fontos, hiszen jó pár hónapig az autósok sem láttak motorosokat, így nekik is újra meg kell szokni a jelenlétüket az utakon.

Még az első út előtt fontos ellenőrizni a meglévő biztonsági felszereléseket is. A bukósisak esetében a sértetlen és rendszeresen tisztított, karbantartott sisak meghálálja a gondos kezeket, ám egy esetleges baleset után mindenképpen szükséges ellenőrizni, hogy megfelelően el tudja-e még látni a védelmünket. Hasonló gondoskodásra van szükség a védőkabát és nadrág, a motoros lábbelik, illetve a kesztyűk és különböző protektorok esetében is. 

Ha minden ponton túljutottunk, és újra nyeregbe pattanhatunk, még a rutinos motorosoknak is megéri elgondolkodniuk, hogy egy rövidebb motoros vezetéstechnikai képzéssel felfrissítsék tudásukat. A megfelelően elsajátított kezelési vagy fékezési technikák életet menthetnek, nem utolsósorban motort is megvédhetik a nagyobb sérülésektől.

The post Indul a motoros szezon. Tuti tippek a rendőrségtől a biztonságért! first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Rendőrkézen a felnémeti autófeltörők

2024.04.11

Két egri lakost gyanúsítanak a rendőrök a felnémeti autófeltöréssel.

Az Egri Rendőrkapitányság járőrei 2024. április 10-én este elfogtak egy 38 éves férfit és egy 37 éves nőt, akik valamivel korábban Egerben, a Felnémet városrészében egy parkoló gépjárműből elloptak egy lombfúvót, fúrógépet és különböző szerszámkészleteket. A kocsi tulajdonosa felfigyelt a zajra, azonnal értesítette a rendőröket, akiknek gyorsan sikerült azonosítaniuk az elkövetőket – közölte a rendőrség.

A két egri lakost előállították a rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

The post Rendőrkézen a felnémeti autófeltörők first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Pál Györgyöt támogatja polgármesterjelöltnek Egerben a Momentum

2024.04.11

Pál Györgyöt támogatja polgármesterjelöltnek Egerben a Momentum – jelentette be közösségi oldalán Lőcsei Lajos országgyűlési képviselő. Mint fogalmazott bejegyzése elején, Jánosi Zoltán visszalépése a polgármester-jelöltségtől szomorúsággal töltötte el helyi közösségüket, ugyanakkor megértették és elfogadták döntését.

Az elmúlt három hét egyik legfontosabb feladata ennélfogva az volt, hogy megtaláljuk a demokratikus, változást akaró oldal új egri polgármesterjelöltjét, aki a Momentum értékrendjét és hitvallását továbbvíve vállalja, hogy tudását és tapasztalatát a lakosság szolgálatába állítva méltó módon fogja képviselni az egriek érdekeit. Úgy véljük, erre a tisztségre ma Pál György a legalkalmasabb jelölt, akinek sok sikert kívánunk az előttünk álló kampányhoz, melyben számíthat a mi segítségünkre is.

-olvasható a bejegyzésben.

The post Pál Györgyöt támogatja polgármesterjelöltnek Egerben a Momentum first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető


Gulyás Gergely: A háborús láz a brüsszeli bürokratákról átterjedt a NATO-ra is

2024.04.11

Kormányinfón számoltak be a kormányülésen meghozott döntésekről. A csütörtöki kormányinfón Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy István agrárminiszter is jelen van, a sajtótájékoztatón Gulyás Gergely elmondta, a kormány a legutóbbi kormányülésen az elmúlt időszak negatív irányú geopolitikai változásait értékelte. Gulyás Gergely szerint NATO eddig nem volt tevékeny résztvevője a háborúnak, azonban most missziót küldenének Ukrajnába.

Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondta, hogy a kormány keddi ülésén a jelenlegi nemzetközi és katonai helyzetet elemezte.

Nagyon veszélyes pillanatban vagyunk. A következő bő félév döntő lesz abból a szempontból, hogy a háború vagy a béke irányáéba mozdul-e el a világ, illetve Európa – mondta a miniszter.
Most Európa meghatározó politikusai arról beszélnek, hogy NATO-katonákat küldenének Ukrajnába – emlékeztetett Gulyás Gergely.

A háborús láz a brüsszeli bürokratátokról átterjedt a NATO-ra is. Most arra készül a NATO, hogy Ukrajna oldalán a gyakorlatban is bevonódik a háborúba. Létre akarnak hozni a NATO-ukrán misszió keretében egy 100 millió dolláros alapot. Ezzel akarják közvetlenül koordinálni a fegyverszállításokat és a katonai kiképzéseket – emelte ki.

Ezzel az a határ, hogy Ukrajna területére NATO-katonák nem lépnek be, napról napra kezd elmosódni. A háborús láz a brüsszeli bürokratákról átterjedt a NATO-ra és a NATO-parancsnokokra is

– hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Magyarország védelmi szövetségként tekint a NATO-ra, akik egymást akarják megvédeni. „A világháború veszélye olyan kockázat, amely minden politikust meggondolásra kell indítson, azonban ezt nem látjuk” – mondta a miniszter.

Gulyás Gergely emlékeztetett: a magyar kormány álláspontja változatlanul az, hogy a háborúnak katonai megoldása nincs, tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

A miniszter azt is elmondta, hogy a kormány mérlegelte, mivel jár a magyar gazdaság számára egy hosszú, háborús korszak.

Kiemelte, hogy egy háborús időszak alapvetően más gazdaságpolitikát igényel, és ezzel kapcsolatban a legfontosabb döntést idén novemberben az amerikaiak hozzák meg. A 2025-ös évi költségvetési javaslatot ezért novemberben fogják benyújtani.

Magyarország a nemzeti szuverenitásának védelme érdekében a kormány nemzetbiztonsági főtanácsadót nevezett ki Bíró Marcell személyében, aki már részt vett a kormányülésen. Többek nemzetbiztonsági, honvédelmi, valamint rendvédelmi tevékenységek koordinálásáért fele – mondta el a miniszter.

Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy Magyarország továbbra is minden diplomáciai eszközt bevet, és a NATO-n belül is azt az irányt fogja képviselni, hogy semmilyen döntést nem támogat, amely a világháború kockázatához vezet. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Magyarországot a lehető legkisebb veszélye fenyegesse csak akár más országok, akár a NATO világháborús kockázatot növelő döntése ellenére is” – mondta.

Az Európai Parlament által elfogadott migrációs paktumról szólva Gulyás Gergely megismételte a magyar álláspontot: az EP rossz döntést hozott.

„Még az Európai Parlamentben is csak 55-56 százalékos többséggel mentek át ezek a jogszabálytervezetek” – fogalmazott.

Mint mondta, csatlakoznak Donald Tusk lengyel miniszterelnökhöz, aki elmondta, hogy semmilyen újraelosztást nem fog elfogadni és nem fogja anyagilag sem támogatni az illegális migrációt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett: elutasítják a kötelező újraelosztást, vagy az annak elutasítása miatt kiszabott büntetések befizetését. Hangsúlyozta, hogy ez a döntés végrehajthatatlan és nem segít Európának.

„Magyarország és a magyar társadalmat meg kell védeni” – hangsúlyozta.

Ebben az évben a magyar gazdaság visszakerülhet a növekedési pályára

A magyar gazdaság a világ egyik legnyitottabb gazdasága, ezért nem mindegy, hogy milyen hírek érkeznek és milyen folyamatok zajlanak le – kezdte Varga Mihály, majd hozzátette:

háborús helyzetben vagyunk, az EU pedig a vártnál lassabban jön ki a válságból.

Németország hosszú ideje gyengélkedik, és ma sem látható pontosan, hogy meddig tart ez az állapot – mondta Varga Mihály, aki szerint a külpiacok szintén gyengék, amik egy exportorientált gazdaság számára, amilyen a magyar is, meghatározó.

Ezért egy háborús helyzetre terveztük meg a makrogazdasági pályát. Tavaly az infláció letörésével és a külső egyensúly helyreállításával idén már a növekedés kerül fókuszba. A növekedés egészséges szerkezetben tud újraindulni 2024-ben.

Januárban mar az építőipar is olyan számokat produkált, hogy látható, hogy növekedési pályára állhatunk – mondta Varga Mihály.

Ez a növekedés a számitásaink szerint 2,5 százalék körül lehet. Ugyanakkor azzal is számolunk, hogy a növekedés az év második felében fel fog gyorsulni. A magas reálbér emelkedésnek és az erősödő fogyasztásnak köszönhető – ismertette a miniszter.

Ez a növekedés segíteni fogja az államháztartás helyzetét is. Termelési fázisban lévő nagyberuházásaink vannak folyamatban, így nyugodtan mondhatom,

hogy jövőre a 4,1 százalékos gazdasági növekedés megalapozott– tette hozzá.

Varga Mihály elmondta, hogy ebből fakadóan a költségvetést továbbra is háborús helyzethez irányítja a kormány.

2025-ben 3,7 százalék, 2026-ban 3,2 százalék alatti költségvetési hiánnyal kalkulálunk. Ezzel parhuzamosan a költségvetésre nagy kiadások nehezednek ebben az évben. A kormány arról döntött, hogy 675 milliárd forintnyi összeg fog átütemeződni a következő időszakra – fogalmazott Varga Mihály.

A beruházásokat nem töröljük ezek a jövőben fognak megvalósulni.

Ez komoly eredmény, hiszen a beruházási rátát tekintve az EU élmezőnyébe tartozunk

– tette hozzá.

Ötpontos intézkedési csomagról döntött a kormány

Nagy István agrárminiszter arról beszélt, hogy Brüsszel megnyitotta az uniós határokat Ukrajna előtt. Ez pedig erősen korlátozta a tagállamok értékesítése képességeit. Egyértelműen látszik, hogy Brüsszel elárulta a magyar és uniós gazdákat, és helyettük az ukrán oligarchákat támogatja – hangsúlyozta a miniszter.

A kormány az ukrán mezőgazdasági termékekre újabb intézkedést hozott: azon termékekre, melyeket tilos behozni Ukrajnából, arra teljeskörű bejelentési kötelezettség vonatkozik.

A mezőgazdasági termelők gazdasági helyzetének javítása érdekében három döntést hozott a kormány: a Magyar Államkincstár 2024. május 31-ig teljesítse a 2023. évi egységes kérelmekben igényelt terület és állat alapú támogatásoknak a kifizetését. Eddig mintegy 470 milliárd forintot fizettünk ki.

Az ehhez szükséges közigazgatási feladatok ellátásához erőforrás-atcsoportosítást hajtott végre a kormány a kormányhivatalokban és az államkincstárban egyaránt – mondta a miniszter.

Az agrárszéchenyi kártya konstrukciók az agráriumban és válságkezelésben betöltött szerepére, és a vártnál jóval nagyobb érdeklődésre tekintettel a beérkezett igények lehető legteljesebb kielégítése érdekében a kormány 2026-ig további legfeljebb 45 milliárd forintot biztosít a programhoz.

Nagy István elmondta, hogy a mezőgazdasági beruházások támogatását is megerősíti a kormány.

Nemcsak az ukrajnai háború okozta piaci problémákat kezeli, hanem a magyar szántóföldi termesztés piaci kitettségét is csökkenti. Egyaránt fejleszteni kívánják az élelmiszeripart, az állattartást, és a termesztést is fejlesztik.

Az EU-s források mellé adott 80 százalékos hazai társfinanszírozás így 1150 milliárd forintot biztosít 2027-ig az ágazatban.

A tárcavezető elmondta, hogy a tavasszal elinduló új vidékfejlesztési pályázatok keretében a takarmányipar, az élelmiszeripar és az állattartásipar fejlesztésére is pénzügyi keretet biztosítanak. A feldolgozóipar 200 milliárd forintos, az állattelepek pedig szintén 200 milliárd forintos keretből pályázhatnak.

Nagy István emlékeztetett, hogy a héten jelentek meg az egységes kérelmek benyújtásához szükséges jogszabályok. Így a magyar gazdálkodók április 10. és június 10. között 44 közvetlen támogatásra és vidékfejlesztési jogcímre nyújthatják be kérelmeiket. Ezzel hivatalosan is elindul az új Közös Agrárpolitika végrehajtásának második éve.

„A gazdák és a kormány stratégiai szövetségesei egymásnak”

– tette hozzá.

A kormány minden lehetséges eszközzel azon dolgozik, hogy biztonságos, korszerű és megfizethető energiaellátást biztosítson a magyar háztartások számára – mondta Vitályos Eszter, aki szerint önellátási képességünket és energiaszuverenitásunkat meg kell erősítenünk.

A külső kitettségek a belső termelés fokozása mellett a fogyasztás mérséklésével is csökkenthetők. Ezen a területen nagy eredményeket értünk el, első sorban a hazai gázfelhasználás visszaszorításában. Éves alapon a 2021-s mintegy 11 milliárd köbméter helyett 8,5 milliárd köbméter földgázt fogyasztottunk.

Ebben a kormányzati intézkedések is nagy szerepet játszottak.

A családok legutóbb a csok részeként kaphattak támogatást energiatámogatási beruházásaikhoz. Most pedig egy új, 108 milliárd forint keretösszegű konstrukció jelenik meg uniós forrásból.

Ez az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítéséhez nyújt segítséget, ami az épület külső határolóelemeinek hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, a használati melegvíz-rendszer és fűtésrendszer korszerűsítését, magas hatásfokú gázkazán és kéménybélelést jelent – mondta Vitályos Eszter.

Forrás: hirado.hu,Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

The post Gulyás Gergely: A háborús láz a brüsszeli bürokratákról átterjedt a NATO-ra is first appeared on EgerHírek.

az eredeti hír itt elérhető