Ez bizony Eger, Gyuszi bácsi!
2018.09.11A jövő évi EP választásokra fókuszáltak Kötcsén
2018.09.11Szeptember 8-án, szombaton ismét Kötcsén gyűlt össze a Fidesz-KDNP pártszövetség színe java, hogy hagyományos módon a Somogy megyei községben beszéljék meg afféle nyárlezáróként, az őszi parlamenti munka megkezdését megelőzően az elkövetkező időszak legfontosabb eseményeit.
A hagyományosan zárt körű találkozón Orbán Viktor miniszterelnök a kormány és a kormányzó pártok képviselői, a jobboldali-konzervatív értelmiség, a gazdasági és a médiaelit meghívottjai előtt távlatos helyzetértékelést ad Magyarországról, Európáról és a világpolitikai folyamatokról.
Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője is részt vett az eseményen, erről a saját Facebook oldalán számolt be követőinek:
MINDEKÖZBENÚton Kötcsére
Közzétette: Nyitrai Zsolt – 2018. szeptember 8., szombat
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Piknikre érkezve az MTI kérdésére közölte, a találkozón Orbán Viktor miniszterelnök arról beszél majd, hogy az elkövetkező időszak legfontosabb eseménye a 2019-es európai parlamenti választás lesz Európában, amelynek témája a bevándorlás, ami egyfajta demokráciadeficitet idézett elő Európában.
Az EP és az Európai Bizottság többsége ugyanis bevándorláspárti, az európai emberek ellenben egyre nagyobb mértékben elutasítják a bevándorlást, és úgy tűnik, ezt az EP többsége nem hajlandó tudomásul venni – mondta.
“Olyan új EP-re és bizottságra van szükség, amelyben nincsenek többségben a bevándorláspárti politikusok, és ezzel helyreáll a rend” – fogalmazott.
Hozzátette: az EP bevándorláspárti többsége nem hajlandó tudomásul venni az emberek véleményét, és nem fog engedni a következő hónapokban sem. Ez a bevándorláspárti többség egy utolsó, kétségbeesett támadást indít Magyarország ellen, erről szól a Sargentini-jelentés.
A jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló dokumentum keddi brüsszeli tárgyalásáról a miniszter kifejtette: mindegy milyen döntés születik az EP-ben, mert a bevándorláspárti többségnek a véleménye egyre kevésbé számít. Az számít, hogy a 2019. májusi EP-választáson mit fognak mondani az emberek – húzta alá.

MTI Fotó: Varga György
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a találkozó előtt azt mondta: az EP-választáshoz közeledve láthatóan élesedik a bevándorlásról szóló vita, egyértelműbbé válik, hogy kik vannak a bevándorlás mellett és ellene.
“Minket kötelez a magyar embereknek a nemzeti konzultáción, a népszavazáson és az országgyűlési választáson mondott véleménye” – tette hozzá.
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő kijelentette: a Sargentini-jelentés “hemzseg a bornírt, hazug állításoktól”. Példaként említette, hogy a jelentés az európai értékeket veszélyeztető döntésnek tekinti, hogy az EU-országok döntő többségében már működő közigazgatási bíráskodás lehetőségét Magyarországon lehetővé tette az Országgyűlés. Ha ezzel Magyarország veszélyezteti az európai alapértékeket, akkor az EU szinte valamennyi tagállama hosszú ideje ezt teszi – jegyezte meg.

MTI Fotó: Varga György
Címlapfotó: Ételt visznek a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre a kötcsei Dobozy kúriához 2018. Szeptember 8-án. MTI Fotó: Varga György
Belvárosi területek szépülnek meg
2018.09.11A biztonságos közlekedésre hívja fel a figyelmet
2018.09.11A nap fotója – Szentmarjay Tibor Stadionban
2018.09.11Fotó: Nemes Róbert
A foto@egerhirek.hu email címen továbbra is várjuk fotóikat, javaslataikat a “Nap fotója” rovatba!
Földön, vízen, levegőben – Európai Mobilitási Hét Egerben
2018.09.10Idén szeptember 16. és 22. között tizenhatodik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, melynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Az egy hetes program számtalan érdekes, látványában is különleges élményt nyújt mindenki számára.
Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre népszerűbb Magyarországon, 2016-ban már több mint 200 település vett részt a programokban, amivel Magyarország – közel ötven ország versenyében – a harmadik helyen végzett.
A kampány egy összeurópai kezdeményezés része, amely kifejezetten az ésszerű közlekedés gazdaságnövelő hatásaira helyezi a hangsúlyt. A fejlesztési tárca régóta azon dolgozik, hogy a kerékpárutak folyamatos építésével, a közösségi és az elővárosi közlekedés ösztönzésével hozzájáruljon ehhez a fontos célhoz.
Az Európai Bizottság 2000-ben hirdette meg először az autómentes napot, amikor az önkormányzatok egy-egy városrész vagy útszakasz lezárásával, forgalmának csökkentésével bátorítják a lakosságot a rendelkezésre álló közösségi közlekedési eszközök használatára, kerékpározásra, gyaloglásra. Az esemény 2002-től Európai Mobilitási Hétre bővült, a kontinens legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampányává nőtte ki magát, egyre több emberhez eljuttatva üzenetét. Időpontja minden év szeptember 16. és 22. közötti napjaira esik.
Eger 2001 óta vesz részt a kampányban. 2015-ben másik négy önkormányzat mellett, az egri a legjobb szervező önkormányzat díjában részesült.
Rajz- és fotópályázat, buszfestés
Az idei programok már ezen a héten megkezdődnek, ugyanis a Bartakovics Béla Kulturális Egyesület és Művészeti Központ rajzpályázatot hirdetett az általános- és fotópályázatot a középiskolások részére, “Közlekedj változatosan!” címmel. A rajzokat bármilyen technikával, a pályázó, az iskola és a felkészítő tanár nevének feltüntetésével, míg a fotókat mind digitális- , mind papír alapon elfogadják, szeptember 17-ig.
Szeptember 12-én, szerdán délután pedig buszfestést tartanak a Gárdonyi téren, melynek célja, hogy a tömegközlekedés gazdaságosabb és környezetkímélőbb voltára hívja fel a figyelmet. A gyerekek által kifestett busz egy hétig menetrendszerűen közlekedik majd Eger utcáin.

Földön, vízen, levegőben
A megnyitóra szeptember 16-án, vasárnap kerül sor a Dobó téren. Egész nap régi idők kerékpárjai (velocipéd) lesznek láthatók a fő téren, mindemellett korhű ruhákat viselnek majd a bringások.
Habis László polgármester mellett Szabó Ádám „Szalag” vendégeskedik, aki rövid betekintést is enged a több mint 3 éves Föld körüli biciklis túrájába. A világjáró egyúttal egy installációval is készül, ami megismerteti az utazás körülményeit. Ezután a Talambala Ütőegyüttes ad koncertet, majd hőlégballonozás következik – közel 100 szerencsés emelkedhet a magasba.
Ahogyan minden évben, most is lesz közlekedésbiztonsági nap, könyvtári triciklizés és kézműveskedés, cooltúra, bringás reggeli, túra, valamint szeptember 20-án becsatlakozik az Eszterházy Károly Egyetem is az rendezvénysorozatba az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjával.
A záró napot
szeptember 22-én tartják, melynek a helyszíne az Érsekkert lesz. Itt rendezik meg majd az egyik legérdekesebb programot, a ládaautó derbyt.
A résztvevő családok megkapnak minden szükséges eszközt a ládaautó megépítéséhez, majd az elkészült járgányokkal egy grandiózus versenyen küzdenek meg az elsőségért.
De lesz még ugyanitt kerékpáros ügyességi verseny és Európai Autómentes Nap – régi járművek bemutatásával, valamint véradás a Magyar Vöröskereszt szervezésében.
Részletes programleírás IDE KATTINTVA található!
Mix and move!
2018.09.10Nagy Ernő nevét viseli a Felvégi utcai híd
2018.09.10Kulturált parkoló épül a Malom utcában
2018.09.10A mozirajongóknak kedvezett a hétvége
2018.09.10Claudia Cardinale mellett Charles Bronson is megjelent a Film Maratonon
2018.09.10Persze csak a hasonmása, Kovács Róbert “Bronzi” személyében, de egy kicsit így mi, egriek is részesei lehettünk a Volt egyszer egy vadnyugat halhatatlanságának.
A közös fotó Habis László polgármester úr személyes Facebook oldalán jelent meg:
Más a műfaj, de a megnyitón erősen igyekeztem helytállni, hogy Kovács Róbert, "Bronzi" a nap végén ne lophassa el…
Közzétette: Habis László – 2018. szeptember 10., hétfő
Mozdulj! Válassz sportot Egerben!
2018.09.10Kiszel Tünde kislánya Egerben próbálta ki a sárkányrepülést
2018.09.10Kiszel Tünde is elkísérte kislányát, Donatellát Egerbe a minap, ahol a sárkányrepüléssel ismerkedtek. Az izgalmakkal teli eseményről a Facebook-on számoltak be.
Donatella sárkányrepülővel repült! ✈️
❤️ Izgulok
Közzétette: Tunde Kiszel – 2018. szeptember 8., szombat
Címlapfotó: Facebook.com
KFT – Egerben zenélnek!
2018.09.10A KFT zenekar zenél Egerben mégpedig szeptember 21-én.
A Mátrai Látógatóközpont szervezésében a Szépasszony völgyében csendülnek majd fel a jól ismert zenekar jól ismert dalai, részletek és jegyárak a Facebobok eseményben, ide kattintva.
Balesetek és elfogások – az elmúlt 24 óra rendőrségi mérlege
2018.09.10Heves megyében az elmúlt 24 órában négy közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A balesetek közül egy sérüléssel végződött, három esetben anyagi kár keletkezett.
A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, közülük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetve tettenérés, egy főt az ellene kiadott körözés alapján. A járőrök egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.












❤️ Izgulok 

