Múltunk szeglete – Saárossy Kinga életútját bemutató kiállítás nyílt a Gárdonyi Géza Színházban

2026.01.26
Újabb tárlattal folytatódik a „Múltunk szeglete” című sorozat: ezúttal Saárossy Kinga Jászai-díjas színművész pályájába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. A társulat örökös tagját bemutató kiállítás fotókból és személyes emlékekből válogat, ízelítőt adva egy gazdag, tartalmas szakmai életútból. A tárlat kurátora, Baráth Zoltán szerint egy színésznő igazi varázsát képekben visszaadni lehetetlen:„Egy képnek nincs parfüm- és púderillata, nincs […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


Sorompó a belvárosi forgalom csökkentéséért

2026.01.26

Eger történelmi belvárosa kiemelt turisztikai és közösségi tér, ahol sétálóutcák, vendéglátóhelyek, kulturális intézmények és jelentős gyalogosforgalom található. Az önkormányzat célja, hogy a belváros nyugodtabb, biztonságosabb és élhetőbb legyen mind a helyben élők, mind az ide érkező látogatók számára, ezért a sorompó nem új forgalmi szabályokat vezet be, hanem a már hatályos közlekedési rend betartását segíti elő, elsősorban az engedély nélküli, átmenő forgalom kiszűrésével.


A sorompón keresztül továbbra is behajthatnak a belvárosban élő lakók, az ott működő üzletek és vendéglátóhelyek üzemeltetői, az áruszállítók a kijelölt, reggel 5:00 és 10:00 óra közötti idősávban, valamint azok a szolgáltatók, akiknek a célállomása a belvárosban található, feltéve, hogy rendelkeznek érvényes behajtási engedéllyel. Az engedéllyel rendelkező járművek rendszáma automatikusan bekerül a sorompóhoz kapcsolódó rendszámfelismerő rendszerbe, így a jogosultak számára a behajtás továbbra is biztosított. Változó rendszám esetén beléptető kártya igényelhető.


A behajtási engedélyekkel és a beléptető kártyákkal kapcsolatos ügyintézés az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városrendészeti Irodáján, a Közterület-felügyeleti Csoportnál érhető el (3300 Eger, Dobó tér 2., telefon: 36/521-910, 36/521-908, e-mail: kozter@ph.eger.hu), ügyfélfogadási időben.


Az önkormányzat a belvárosban érintett üzlet- és ingatlantulajdonosokat, valamint vállalkozásokat a sorompó kihelyezéséről és a behajtás rendjéről előzetes tájékoztató levélben már értesítette. A sorompó végleges üzembe helyezését próbaüzem előzi meg, amelynek tapasztalatait az önkormányzat értékeli.


Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata kéri a közlekedők megértését és együttműködését annak érdekében, hogy a történelmi belváros valóban a gyalogosok, a helyiek és a vendégek számára is biztonságos és élhető környezet maradjon.

az eredeti hír itt elérhető


Esélyt adni felelősség és kötelesség – megújul Eger esélyegyenlőségi terve

2026.01.26
Civil szervezetek és szakmai intézmények bevonásával tartott egyeztetést az önkormányzat Eger esélyegyenlőségi tervének megújításáról. A 2023-ban elfogadott program felülvizsgálata azt a célt szolgálja, hogy a város még hatékonyabban tudjon reagálni a hátrányos helyzetűek, az idősek, a gyermekek és a fogyatékkal élők igényeire. A megbeszélésen részt vevő partnerek egyetértettek abban, hogy az esélyegyenlőség nem csupán jogi […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


Orbán Viktor: Aki ránk szavaz, biztosan jól jár!

2026.01.26
„Kaposváron is erőt mutattunk. Telt ház, többezer lelkes támogató, fantasztikus hangulat” – írta hétfő reggel közösségi oldalán a miniszterelnök. „Kell is az erő, mert nagy dolgokra készülünk. Ki akarunk és ki is fogunk maradni Brüsszel háborús terveiből. A magyarok pénzét nem engedjük Ukrajnába vinni. Helyette megcsináltuk Európa legnagyobb otthonteremtési programját. Bővítettük a családi adókedvezményeket. Bevezetjük […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


Jó reggelt, Eger!

2026.01.26
Január 26. napjával startol egy újabb hét. Jó reggelt, Eger! Íme a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. január 26., hétfő IIyen idő lesz a héten Jellemzően borult, párás, többfelé ködös idő várható a héten és többször kell csapadékra – esőre, ónos szitálásra – is számítani, a szél olykor élénk, erős lesz. A hőmérséklet csúcsértéke […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


Enyhe, de borult, párás idő várható a jövő héten, többször kell csapadékra készülni – videó

2026.01.25
Jellemzően borult, párás, többfelé ködös idő várható a jövő héten és többször kell csapadékra – esőre, ónos szitálásra – is számítani, a szél olykor élénk, erős lesz. A hőmérséklet csúcsértéke 5-10 Celsius-fok között alakul és éjszakánként sem kell erős fagyokra készülni – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


Nyitrai Zsolt: kiállunk a nyugdíjasok mellett – videó

2026.01.25
Magyarország kormánya a nyugdíjasokkal együtt sok közös eredményt ért el: Európa legolcsóbb áram- és gázára, Nők 40 program, egymillió Gondosóra felhasználó – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videójában. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a videóban azt mondta, a vállalásukon túl az inflációnál nagyobb mértékben emelték a nyugdíjakat, bevezették a korábban elvett […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


Fotókiállítás nyílik Kállay László munkáiból az Agria Parkban

2026.01.25
Február 7-én, szombaton 17 órakor nyílik meg Kállay László fotóművész kiállítása Egerben, az Agria Park első emeletén – derül ki a szervezők meghívójából. A tárlat megnyitóján Demeter Pál fotóművész, a Heves Megyei Fotóklub vezetője mond köszöntőt, a beszélgetés moderátora Teleki Klára lesz. Az eseményre a szervezők minden érdeklődőt, családtagot és barátot szeretettel várnak. A kiállítás […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


A Tesco átlagosan 7,2 százalékkal emeli dolgozói bérét

2026.01.25
Megállapodott a szakszervezetekkel a Tesco az idei bérekről, az áruházlánc átlagosan 7,2 százalékkal emeli a munkatársak bérét – tájékoztatott a vállalat, valamint a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és az Egyenlő.hu – a modern szakszervezet közös közleményben pénteken. A tájékoztatás szerint az áruházi munkatársak 8 órás alapbére március 1-től bruttó 418 ezer forintra emelkedik a Tescónál, […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


Valentin-napra halasztják a tiszafüredi Jeges Fürdést – a biztonság volt az első – videó

2026.01.25
Időpontváltozás miatt elmarad a január 31-re tervezett Jeges Fürdés a Tisza-tavon. A rendezvényt február 14-én, szombaton, Valentin-napon tartják meg Tiszafüreden – jelentette be közösségi oldalán Ljasuk Dimitry főszervező. A döntés hátterében a jég aktuális állapota áll. A holtágon január 24-én mért 22 centiméteres jégréteg túl vastag ahhoz, hogy biztonságosan feltörjék ilyen nagy területen, ugyanakkor a […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


Hidvéghi Balázs: a kormány átvállalja a hideg miatti extraköltséget a családoktól

2026.01.25
Tizenöt éve nem volt ilyen hideg a január, ami nyilvánvalóan a fűtési költségek növekedésével jár, de a kormány átvállalja azt az extraköltséget, amely a hideg miatt terhelné a családokat – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hidvéghi Balázs azt mondta: garanciát vállal a kormány arra, hogy ezt a […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


Elhunyt Botond Béla tanár úr

2026.01.24
Mély megrendüléssel búcsúzik a Magyar Speciális Mozgásművészeti Egyesület közössége Botond Béla tanár úrtól, aki közel három évtizeden át meghatározó alakja volt a fogyatékkal élő alkotók és táncoktatóik képzésének, fejlesztésének. Botond Béla munkássága generációkra volt hatással: táncosok nőttek fel a keze alatt, tánccsoportok formálódtak és erősödtek általa. Fesztiválokon végzett szakmai értékelő munkája, továbbképzései és előadásai országszerte […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


Tovább enyhül az idő – videó

2026.01.24
Délies szél gondoskodik a további enyhülésről, téli (pál)fordulatról cseppet sem beszélhetünk. Zömmel esőre, latyakra és sárra van kilátás – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből. Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult, elsősorban a Dunántúlon többfelé párás, néhol ködös idő várható, de kezdetben az ország déli felén, az éjszaka második felében átmenetileg nagyobb területen lehetnek hosszabb szakadozások. Délnyugat […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


Így készül a szalagos fán Borbás Marcsi konyhájában

2026.01.24
A szalagos fánk a magyar konyha egyik legismertebb és legkedveltebb édessége, amely nemcsak ízével, hanem hagyományaival is különleges helyet foglal el a gasztronómiában. A népszerű műsorvezető receptjében a citrom héja és a rum is helyet kap. A szalagos fánk szorosan kötődik a farsang időszakához, amely elképzelhetetlen fánksütés nélkül. Puha, levegős tésztája, aranybarnára sült kérge és […]

Source

az eredeti hír itt elérhető


Jó szőlőtermést jósoltak Vince napján

2026.01.24
Jó szőlőtermést jósoltak a környékbeli hegyközségek gazdái és a borrendek képviselői az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban a Szent Vince napjához kapcsolódó ünnepségen szombaton. A néphagyomány szerint Szent Vince vértanú napján – január 22. – tájegységenként különbözőképpen megjósolják a várható szőlőtermést. „Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince”, vagyis ha enyhe az idő, és olvad ezen a […]

Source

az eredeti hír itt elérhető