Új tűzoltóautót és felszereléseket használ
Erdőtüzek oltására is alkalmas autót kapott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A jármű nehéz terepen is jól boldogul, így a szabadtéri és erdőtüzek megelőzése érdekében tartott fórumon örömmel mutatták be a tűzoltók a járművet és felszerelését.
Amerikai autókkal volt tele Eger és Felsőtárkány
A 25. Amerikai Autós találkozót rendezték meg szombaton Felsőtárkányban. A gyülekező után a régi és új járművek Egerben is felsorakoztak.
Kelet-Nyugat pályaudvar. Múltidéző Cseh Tamás dalokkal
Telt ház előtt léptek színpadra a Forrásban vasárnap este a Vígszínház művészei: Tóth András, Orosz Ákos, Zoltán Áron a Kelet-Nyugat pályaudvar koncert-színházzal. Ezzel a darabbal zárva a 2018-as Egri Tavaszi Fesztivált. A darab Vizi és Ecsédi történetét meséli el két Magyarországon Bereményi Géza és Cseh Tamás művei, az 1979-ben íródott […]
Kitépte a nyakláncot, majd elfutott
Az egri nyomozók négy óra alatt elfogták a fiatalt.
Civilek programjait támogatja Eger
5 millió 615 ezer forintot osztanak szét 55 civil szervezet között, hogy azok megszervezhessenek 75 programot. Ezek a „száraz tények”, de érdemes megnézni, hogy kik és mennyit kapnak, mert ebből bizony minden egri profitál! Habis László polgármester a múlt heti közgyűlésen azt mondta: szép hagyomány, hogy a Civil Alap Bírálóbizottság […]
Kiderült, hogy melyik a legélhetőbb magyar város
Az Otthon Centrum friss kutatásában azt vizsgálta, hogy melyik fővárosi kerületek és vidéki városok rendelkeznek a legmagasabb életminőségi mutatókkal.
Nyitrai Zsolt gratulált az egri borászoknak
A bordeaux-i Challenge International du Vin borversenyen a hazai borvidékek között az egri bizonyult a legeredményesebbnek, nyolc arany, hat ezüst és két bronzéremmel – közölte facebook oldalán Nyitrai Zsolt Eger és térsége országgyűlési képviselője. Bejegyzésében a „borok olimpiáján” elért kiváló eredményhez gratulált a Tóth Ferenc Pincészetnek, a Thummerer Pincészetnek, a Petrény Winery-nek, […]
Megteltek a szállodák a hosszú hétvégére
A vendégéjszakában mért forgalom az üdülőházak kivételével mindegyik szállástípusban emelkedett. A szállodák szobakihasználtsága 3,1 százalékponttal 50,9 százalékra nőtt.
Isten áldja mindazokat, akik értünk dolgoznak! Ilyen volt a Kéklámpás nap
Az idei volt a 12. Kéklámpás nap, és ezúttal is sokan döntöttek úgy, a hétköznapi hősökkel töltenek egy napot az Érsekkertben. Fotógalériával mutatjuk, milyen volt a pénteki rendezvény.
Rugóskéssel támadt az élettársára – öt évet kapott
Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte a törvényszék a volt élettársát megszúró vádlottat.
A makláriak kezdeményezései mellé áll a vállalat
Két ünnepélyes esemény is zajlott Makláron pénteken. A település képviselő-testülete még márciusban döntött arról, hogy közterületet neveznek el a mai napig nagy köztiszteletnek örvendő egykori polgármesterről, Havasi Lászlóról, így tisztelegve emléke előtt. A Déli Iparterület Lenksystem utcáját a Bosch támogatásával ezentúl Havasi László utcának hívják. Stefan Basso, a Robert Bosch Automotive […]
Köszönet a rend őreinek
A Rendőrség Napja alkalmából több Heves megyei rendőr részesült elismerésben.
Szekszárd népszerű úti cél a megyében
A hosszú hétvégékkel megtűzdelt időszakban Budapest, Eger és Hajdúszoboszló fogadta a legtöbb vendéget, megyénkben Szekszárd a legnépszerűbb úti cél.
25 éves a Heves Megyei Sportmúzeum
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Heves Megyei Sportmúzeum. A jubileumra a gyerekeknek rajzversennyel, a családoknak programokkal készül a múzeum vezetősége.
Átadták a város legújabb kutyafuttatóját
Átadták a Malomárok utcában kialakított kutyafuttatót. Eger önkormányzata tavaly indította a Kutyabarát Város Programot, melynek egyik fő eleme az újabb futtatók kiépítése. Így valósulhatott meg az egriek szavazata alapján a város harmadik kutyafuttatója.