A csillagszemű juhászt a Harlekinben
A csillagszemű juhász a Harlekin Bábszínház következő bemutatója. Az előadásra január 26-án a pedagógusokat, 27-én pedig a nagyközönséget várják.
A mi dolgunk az, hogy ismertté tegyük azokat, akik Egert ismertté tették
Ezt Honfi Gábor, az Eger Sikeréért Egyesület elnöke mondta el a Hello vidéknek a Csillagok Sétánya kapcsán, és szóba került az is, mikor lesz újra csillagavatás Egerben.
Munkásszálló
Munkásszálló létesülhet Egerben, hangzott el a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fórumán. Jelenleg ennek igényfelmérése zajlik. Mint mondták, folyamatosan figyelik a város munkaerő-piaci helyzetét, amely szerint nagy a kereslet a fecskeházak, garzonlakások, illetve munkásszállók iránt, de egyelőre szűk a kínálat.
Szombaton Jégpályák Éjszakája!
Az Eger Városi Műjégpálya is csatlakozott a Magyar Jégkorong Szövetség felhívásához. Január 19-én, szombaton, a Jégpályák Éjszakáján éjfélig várják a korcsolyázókat az érsekkerti létesítményben.
Zsírsejtekké programoztak át ráksejteket svájci kutatók
A tumorsejtek nem voltak képesek áttételeket képezni az egerekben.
Sulizsák program
Ruhát, cipőket, táskákat gyűjtenek az egri Tinódi tagiskola diákjai. Az országos Sulizsák programhoz csatlakozó iskola és az itt tanulók nem csak a rászorulóknak segítenek, de a diákönkormányzat is bevételhez jut ennek köszönhetően.
A bor születéséről…
Mégpedig február 9-én, szombaton 17 órakor az Agria Park Bevásárlóközpont galériájában.
Jelenleg jó a levegő minősége a térségben
A rendelkezésre álló adatok alapján jelenleg nincs jelentős légszennyezettség Egerben. A fűtési szezonban számos alkalommal romlik a levegő minősége, ami rossz hatással van a krónikus légúti megbetegedésben szenvedőkre, valamint a kisgyermekekre és az idősekre is.
Terepmaratontól a versolvasásig – megkérdeztük, kit mit tervez erre az évre
Eheti körkérdésünkre adott válaszokból kiderült, a család nyugalma mellett a munkával kapcsolatos elképzelések valóra váltását szeretnék elérni az egri közélet általunk megkérdezett szereplői. A listán a terepmaraton és a versolvasás is szerepel.
Ez baj! Újabb területen ütötte fel a fejét az afrikai sertéspestis!
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hangony község külterületén talált vaddisznó tetemben mutatták ki a napokban az afrikai sertéspestis vírusát. Az új esetet a magas kockázatú területen belül azonosították!
Célszerű még januárban nyilatkozni az adókedvezményekről
A gyermeket nevelőknek és a fiatal házasoknak célszerű még januárban nyilatkozniuk munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről, mert a kedvezmények hatása így már a januári jövedelemben jelentkezik.
Szeretik Egert a külföldiek (is), nőtt a vendégforgalom
Jelentősen nőtt a város vonzereje a tavalyi évben, főként a külföldiek körében – írja a turizmus.com. Leginkább lengyelek érkeznek hozzánk, de szlovák és német turisták is kedvelik a várost.
Felsővárosi Edzőközpont: megvan a kivitelező
Előremozdult az egri futball fejlesztések ügye.
Férfi kézilabda: hazahozták a korosztály nagy tehetségét, Schmid Egerben folytatja
A DVTK-Eger együttesében folytatja pályafutását a magyar férfi junior válogatott korábbi kulcsembere. A veszprémi nevelésű játékos a belső posztok bármelyikén képes jó teljesítményre.
Ismét egy kémény közelében keletkezett tűz
Egy családi ház kéménye melletti gerenda izzott Mátraderecskén, az Árpád vezér utcában, hétfőn kora este. A pétervásárai katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói a födémet egy négyzetméternyi területen megbontották, az izzó részeket átlocsolták, majd az érintett területet hőkamerával átvizsgálták – tudtuk meg Nagy Csaba megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől. Elmondta továbbá, hogy a kivonuló egység […]