Közúti ellenőrzés virággal
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Baleset-megelőzési Bizottságának támogatásával a városi rendőrkapitányságok az elmúlt évekhez hasonlóan március 8-án fokozott közúti ellenőrzéseket tartottak. Amennyiben mindent rendben találtak a rendőrök, a női sofőrök egy-egy szál virágot kaptak.
#TEger
Elkezdődött az ERASMUS támogatással megvalósuló, fiatalok és a döntéshozók párbeszédét erősítő projekt a #TEger. A háromnapos eseményen a diákok interaktív beszélgetéseket folytathatnak, képzéseken vehetnek részt és számos jó gyakorlattal gazdagodhatnak.
NB I: szombaton szomszédvári derbi Egerben
Három nappal a sikerrel megvívott Ligakupa-negyeddöntős párharcot követően a DVTK-Eger csapata a Mezőkövesddel vív szomszédvári rangadót, míg a gyöngyösiekre Budakalászon vár pontszerző túra.
Állásbörze honlap segíti az elhelyezkedést
Pedagógus állásbörze honlappal segíti a hallgatók elhelyezkedését az Eszterházy Károly Egyetem. Ennek célja, hogy enyhítsék a pedagóguslétszám csökkenését és a képzéseken túl is támogassák a leendő tanítókat.
Toborzó a Fradiban!
A 2005/2006-os korosztály fiataljait várja a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó utánpótlása április 23-án. Áprilisban toborzót tart az FTC labdarúgó utánpótlása. Ezúttal a 2005/2006-os korosztály fiataljait várják a Népligetbe, hogy a Ferencváros központjában megmutathassák ügyességüket. A toborzó április 23-án, kedden lesz. A klub utánpótlás-szakemberei reggel 9 órától várják majd a […]
Toborzó a Fradiban!
A 2005/2006-os korosztály fiataljait várja a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó utánpótlása április 23-án. Áprilisban toborzót tart az FTC labdarúgó utánpótlása. Ezúttal a 2005/2006-os korosztály fiataljait várják a Népligetbe, hogy a Ferencváros központjában megmutathassák ügyességüket. A toborzó április 23-án, kedden lesz. A klub utánpótlás-szakemberei reggel 9 órától várják majd a […]
Vitte a láncfűrészt, de a gazda meglátta
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy helyi fiú ellen. A 19 éves fiatalt azzal gyanúsítják, hogy 2019. március 7-én, éjfél előtt egy kicsivel az ajtót befeszítve bement egy gyöngyösi melléképület lakattal lezárt helyiségébe, ahonnan eltulajdonított egy láncfűrészt – tájékoztatta az Eger Híreket Kovács Nikoletta rendőrségi […]
Vitte a láncfűrészt, de a gazda meglátta
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy helyi fiú ellen. A 19 éves fiatalt azzal gyanúsítják, hogy 2019. március 7-én, éjfél előtt egy kicsivel az ajtót befeszítve bement egy gyöngyösi melléképület lakattal lezárt helyiségébe, ahonnan eltulajdonított egy láncfűrészt – tájékoztatta az Eger Híreket Kovács Nikoletta rendőrségi […]
Szabálytalanul hajtott be a kamion egy egri vasúti átjáróba, majdnem tragédia lett belőle
Az Egri Járási Ügyészség a vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádol egy 49 éves férfit, aki járművével úgy hajtott be egy vasúti átjáróba, hogy az előtte álló gépkocsik miatt nem tudta azt elhagyni azelőtt, hogy nyerges vontatójára rácsukódott volna a sorompó. A vádlott 2018. szeptember 27-én kora délután […]
Deák Bill Gyulával dolgozik együtt a Kerekes Band
Folyamatosan a stúdióban, új lemezén munkálkodik az egri zenekar, a Kerekes Band A lemezre kerülő feldolgozásokat vendégművészekkel együtt adják elő. A közösségi oldalukon megosztott fényképek arról tanuskodnak, hogy Baricz Gergővel és Nagy Feróval is elkészültek már a felvételek. Legutóbb pedig a magyar blueskirállyal, Deák Bill Gyulával dolgoztak együtt az egri […]
Indul a Sas út felújítása – Videó
Március 18-án hétfőn elindul, az Eger egyik legnagyobb forgalmi ütőerét képező Sas út faltól-falig történő teljes felújítása. Ezt Habis László polgármester és a kivitelezést végző He-Do Kft. – Penta Kft. konzorcium képviseletében jelenlévő Reichard Jenő építésvezető jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kivitelező tervei szerint már ez év végére egy vadonatúj […]
Forgalomkorlátozás
Március 18-án indul a Sas utca teljes megújítása, ezzel kapcsolatban forgalomterelésre, időszakos lezárásra, illetve munkanapokon 7 és 17 óra között parkolási, megállási tilalomra számíthatnak az arra közlekedők. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból közel 900 millió forintból szépül meg az utca. A tervek szerint 2019 végére befejezőknek a munkálatok.
Civil Kerekasztal: együttműködés az EKMK-val
Öt napirendi pontot tárgyalt az Egri Civil Kerekasztal szerdai ülésén. Többek között értékelték a XXI. Városi Civil Fórumot és együttműködési megállapodást írtak alá az Egri Kulturális és Művészeti Központtal.
20%-kal kevesebb só és cukor lesz a Lidl saját márkás termékeiben
A Lidl évek óta kiemelt hangsúlyt helyez az egészséges és kiegyensúlyozott étrend támogatására. A fogyasztói igényeket szem előtt tartva, beszállítóival szorosan együttműködve, a nemzetközi és hazai ajánlásokat figyelembe véve vizsgálja annak lehetőségét, hogy mely termékei esetében csökkenthető a hozzáadott só- és cukortartalom. Termékfejlesztési stratégiájában, a cukortartalom csökkentése kapcsán a vállalat elsősorban […]
Sport
A ZF-Eger férfi vízilabda csapata és a DVTK-Eger is idegenben játszott szerda este. A vízilabdások ellenfele az OB I-es bajnokság középszakaszában az Újbuda volt, akik 12-5-re győzték le az egri együttest. A kézilabdások a Liga Kupa negyeddöntő visszavágóján a Balatonfüreddel játszottak. Ők 31-25-ös vereséggel távoztak.