Már közel 100 “babacsomag” talált gazdára Egerben
Eger fő értékét, városunk jövőjének zálogát az itt élő családok, az egri gyermekek jelentik. Ők azok, akikért nagyszüleik dolgoztak és szüleik fáradoznak, és akik számára a 21. századi Egert építjük. Eger Önkormányzata a város megtartó erejét adó iparfejlesztés és munkahelyteremtés, valamint a megyeszékhely vonzerejének folyamatos fejlesztése mellett kiemelten fontosnak tartja, hogy korszerű gyermekintézményekkel és ellátórendszerrel […]
Babacsomagot kapnak az újszülött gyermekes családok
Az újszülött gyermekes családokat támogatja 10 ezer forint értékű babacsomaggal az egri önkormányzat. Az idén bevezetett kezdeményezést a Fidesz-KDNP frakció előterjesztésére fogadta el a közgyűlés tavaly szeptemberben. Idén már 87 csomagot adott át az egri védőnői szolgálat, csütörtökön pedig Habis László polgármester is átnyújtott egy csomagot, egy újdonsült egri anyukának.
Az Európai Unió születésnapját ünnepelték
Robert Schuman egykori francia külügyminiszter 69 évvel ezelőtt ezen a napon vetette fel a mai Európai Unió elődjének tekinthető, Európai Acél- és Szénközösség létrehozását. Ennek alkalmából a tagországok mindenhol különböző rendezvényekkel ünneplik az évfordulót május 9-én. Egerben ezúttal kulturális programokkal és vetélkedőkkel várták az érdeklődőket a városházán.
Kihirdették a tervpályázat eredményeit
Az Egri Járási Hivatal új épületének tervezésére pályázatot írt ki a Heves Megyei Kormányhivatal. Az eredményeket csütörtökön hirdették ki, a beérkezett 34 pályázatból 7 darab pályaművet díjaztak. Ezekből születik meg majd az épület végleges tervrajza.
Pneumobil verseny: érkeznek a csapatok
Már csütörtökön megérkezett a csapatok nagy része a XII. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyre. A regisztráció és a gépátvétel után várhatóan 7 ország 40 járműve áll majd rajthoz a szombati versenynapon.
Ma van az Európai Unió születésnapja
Robert Schuman francia külügyminiszter öt évvel a második világháború európai befejezése után, 1950. május 9-én vetette fel a mai EU elődjének tekinthető Európai Szén- és Acélközösség, azaz a Montánunió létrehozását. Az EU nap megtartásáról 1985-ben döntöttek az Európai Közösségek állam- és kormányfői, Magyarországon 2005-ben nyilvánították május 9-ét Európa napjává. Az integráció első lépésének tekinthető szerződést […]
Ma van az Európai Unió születésnapja
Robert Schuman francia külügyminiszter öt évvel a második világháború európai befejezése után, 1950. május 9-én vetette fel a mai EU elődjének tekinthető Európai Szén- és Acélközösség, azaz a Montánunió létrehozását. Az EU nap megtartásáról 1985-ben döntöttek az Európai Közösségek állam- és kormányfői, Magyarországon 2005-ben nyilvánították május 9-ét Európa napjává. Az integráció első lépésének tekinthető szerződést […]
Megújul a Szent József park
Habis László polgármester szokásos, az FM 7 rádióban kéthetente jelentkező interjújában válaszolt egy hallgatói kérdésre, amiből kiderült: hamarosan újra üzemelhet a Szent József park egyik legvonzóbb attrakciója, de folynak az előkészületek a park teljes felújítására vonatkozóan is. A Szent József park és a szökőkút kérdése évek óta foglalkoztatja az egri közvéleményt, hiszen a város egyik […]
Megújul a Szent József park
Habis László polgármester szokásos, az FM 7 rádióban kéthetente jelentkező interjújában válaszolt egy hallgatói kérdésre, amiből kiderült: hamarosan újra üzemelhet a Szent József park egyik legvonzóbb attrakciója, de folynak az előkészületek a park teljes felújítására vonatkozóan is. A Szent József park és a szökőkút kérdése évek óta foglalkoztatja az egri közvéleményt, hiszen a város egyik […]
Nő a forgalombiztonság a megújult 24121-es jelű Kisfüzes bekötő úton
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Heves megyében a 24121-es jelű Kisfüzes bekötő út több mint 5,1 kilométeren teljes körűen újult meg. A TOP-1.3.1-15-HE1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Heves megyében 1.” elnevezésű projektet […]
Aszály esetén jöhet a rendkívüli öntözés
A mezőgazdaságot egyre gyakrabban és mind huzamosabb időn át sújtó aszály miatt egy április 30-án hatályba lépett kormányrendelet bevezette a rendkívüli öntözési célú vízhasználat jogintézményét. Ez az érintett gazdálkodók számára kötött paraméterek mellett egy hónapra rendkívüli vízhasználatot biztosít. A rendkívüli öntözési célú vízhasználatra a tartósan vízhiányos időszakban van lehetőség, a vizet közvetlenül felszíni vízből, ideiglenes […]
Kiderült, végig rosszul játszottuk az UNO-t
A játék kitalálói erősítették meg, hogy a játékosok egyik kedvenc trükkje valójában szabályellenes – írja a GameStar. A különböző társas- és kártyajátékok hatalmas népszerűségnek örvendenek manapság, és a végtelenül egyszerű party játékoktól a komplex stratégiákig rengeteg lehetőség közül választhatunk. Persze nem mindenki hajlandó bonyolult szabályokat megtanulni, de hát éppen ezért olyan népszerűek az olyan egyszerű […]
Az egri BizLounge májusi vendége Hajdú Péter műsorvezető, üzletember lesz.
Egyik közismert karaktere és egyben népszerű közvetítője annak a különös világnak, amelyben a nézettség, a követők és a lájkok száma szerint alakulnak a hírességek különféle rangsorai és gázsijai. A megújult üzleti klubra INGYENES a belépés! További információ az esemény facebook oldalán olvasható. ITT!
Az egri csillagok a borpiacon hódít
Nyáron, ha könnyed, friss borokat keresünk, érdemes az Egri borvidék egyik kiemelt borát, az egri csillagot választanunk. A laza és trendi fehér házasítás már nem csak a borvidéken hódít. Az Egri borvidék éghajlatára a hűvös klíma és az átlagosnál alac…
Ez a kép mindent elmond a jelen időjárásáról
A holnapiról úgyszintén. Rengeteg eső fog esni, ezért reméljük nem tették el messzire az esernyőket. Holnap napközben országszerte számítani kell esőre, záporra, és ami az előrejelzéseket illeti a legtöbb csapadékra itt felénk északon, valamint a középső és délnyugati megyékben van kilátás. Ezeken a területeken csütörtök estig jó eséllyel hullhat akár 10 mm-t meghaladó eső is, […]
