Kötetbemutató
Tavaly, a Szabó Magda tiszteletére szervezett országos ünnepségsorozathoz az Eszterházy Károly Egyetem egy emlékkonferenciával kapcsolódott. Az itt elhangzott előadásokból azóta tanulmányok születtek. Ezeket rendszerezi a Líceumban szerdán délután bemutatott kötet.
Megjelent a TOP 50 gazdasági kiadvány
Megjelent a TOP 50 gazdasági kiadvány, ami a megye legjobban teljesítő cégeit és vállalkozásait mutatja be évről-évre. A dokumentumot bemutató rendezvény a NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Heves Megyei Hírlap szervezésében valósult meg.
“Előttünk a város, mögöttünk a kormány”
Épül az M25-ös, panoráma lift készül a várban, és több milliárd forintból újulhat meg az egri tömegközlekedés – Nyitrai Zsolt napirend előtt szólalt fel az egri közgyűlésben a várost érintő fontos kormányzati döntésekről. 2010-ben azt mondtuk, a legfontosabb feladat, az új munkahelyek teremtése, ebbe illeszkedik, hogy a ZF Hungária új […]
Az Egri Bazilikában imádkozott Opitz Barbi
A 2016-os X-faktor győztese Egerszalókon és Egerben járt a napokban. Opitz Barbi az egerszalóki Mesés Shiraz Hotelben szállt meg. A fiatal énekesnő Egerbe is ellátogatott, ahol egy imádság erejéig a Bazilikába is betért. Erről egy képet is megosztott közösségi oldalán, amelyhez a következőket írta: A gyávák SOHA nem kezdik […]
Gróf Nádasdy Borbála írónő tart előadást a Forrásban
Az EKMK Találkozások című programsorozatának újabb szereplője Gróf Nádasdy Borbála írónő, aki könyveiben az egykori arisztokrácia léttől, a hánytatott menekült sorson át a balettmesteri és színészi karrierig meséli el izgalmas emlékeit. Erről ír A Zagolni szabad, a Maradni zabad, a A zabadság zaga, az Úton útfélen című köteteiben. Az írónő […]
Jótékonysági koncert a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából
László Attila a 2011-es Csillag Születik győztese ad koncertet a Minorita templomban.
Műjégpálya várja a korcsolyázókat Eger tüdejében
A hevesi megyeszékhelyen két korcsolyapálya is található, az egyik a kisebbek és kezdők számára, a másik a haladóknak.
Osztálykirándulást lehet nyerni
Általános iskolásokat szólít meg a Magyar Közút „Álomút” elnevezésű, országos rajzpályázatával.
Veréssel fenyegette, elvette a mobilját
Jogerős ítélet a rablás miatt indult ügyben, a tettes megúszta felfüggesztettel.
Az én tűzoltó múzeumom – rajzpályázat általános iskolásoknak
A Katasztrófavédelem Központi Múzeuma immár tizenkettedik alkalommal hirdet rajz- és irodalmi pályázatot általános iskolás tanulók számára Ne égess! címmel.
Órát, parfümöt, pénzt lopott a 19 éves férfi
Akár a karácsonyi ajándékbeszerzést is letudhatta volna, ha az egri rendőrök közbe nem szólnak.
Add a kezed, mert együtt kerek a világ!
Épek és sérültek találkoztak Makláron a Szemléletformáló Napon. Az „Add a kezed, mert együtt kerek a világ!” elnevezésű program célja, hogy a lakosság megismerje a fogyatékkal élőket és közelebb hozza őket egymáshoz.
Két átányi épületbe is betört a 18 éves fiatal
Mégpedig három nap leforgása alatt. Mondjuk a zsákmánynak nem sokáig örülhetett.
A nap fotója
Felsőtárkányi naplemente A foto@egerhirek.hu email címen továbbra is várjuk fotóikat, javaslataikat a “Nap fotója”rovatba!
A nap fotója
Felsőtárkányi naplemente A foto@egerhirek.hu email címen továbbra is várjuk fotóikat, javaslataikat a “Nap fotója”rovatba!