Indul a szezon
A ZF-Eger férfi vízilabda csapatának is indul a Bajnokok Ligája. Az együttes szerdán a Barceloneta ellen kezdi meg szereplését Spanyolországban. Az egriek szabadkártyával egyből a főtáblára jutottak, így kiemeltként az A-csoportban indul számukra a BL-szezon.
Együttműködési megállapodásokat kötött az egyetem
A Magyar Ökölvívó Szövetséggel és a Heves Megyei Rendőr-főkapitánysággal kötött együttműködési megállapodást az Eszterházy Károly Egyetem kedden délelőtt. Amíg a sportszövetséggel az utánpótlás-nevelést tűzték ki célul, addig a főkapitányság szakmai gyakorlati helyet biztosít majd a szociálpedagógia szakos hallgatók számára.
Rendőrkutya fogta el az egri fiatalt, aki parkoló autóból lopott
Az Egri Rendőrkapitányság lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 17 éves helyi lakos ellen, aki 2018. október 15-én reggel kinyitotta egy egri parkolóban álló gépkocsi ajtaját és abból kozmetikai termékeket, női csizmát és rádiót tulajdonított el. A rendőrség közleményéből megtudtuk, a bejelentést követően szolgálati kutya segítségével néhány órán […]
Történelmi ítélet: kártérítés jár a gyöngyöspatai gyerekeknek a szegregáció miatt
Precedens értékűnek számító, nem jogerős döntés született ma az Egri Törvényszéken: Román Tamás bíró forintosította azt a kárt, amelyet az állam – korában az önkormányzat – azzal okozott, hogy a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és…
Maró vegyületből fejlődött gáz miatt került kórházba tíz diák Hatvanban
Maró hatású anyagból fejlődő gáz okozott enyhe légzési nehézségeket tíz tanulónál hétfőn a hatvani Bajza József Gimnáziumban, a diákokat megfigyelésre a helyi kórházba vitték – adta hírül a Heves megyei hírportál.
Eger töretlenül népszerű – a hosszú hétvégén sokan látogatnak városunkba
Eger az egyik legkedveltebb belföldi úti cél, népszerűsége töretlen, a mostani hosszú hétvégén erős forgalomra számíthatnak a szállodák. Rajtunk múlik, hogy megszerzi-e a város az „Év Turisztkai Települése 2018” címet.
Megkezdődik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája
Szerdán rajtol a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2018/19-es szezonja, amelynek főtáblás mezőnyéhez a két „hagyományos” magyar szereplő, a Szolnok és az Eger mellé csatlakozik az FTC-Telekom Waterpolo. A Ferencváros tizenhét év után tagja újra a legrang…
Egri születésű aradi vértanú
„Koszorút kötöttem Cserfa-levelekbül, / Harmat csillog rajta Örömkönnyeimbül / Kinek adnám én ezt, Kinek adnám másnak, / Mint vitéz Lenkei Huszárszázadának?” Petőfi Sándor Lenkei százada című versének első versszaka szól így. Felvetődik a kérdés, hogy a szabadságharcos költő miért írt ilyen magasztalóan Lenkey János honvédtábornokról? Lenkey kalandos életének fő vezérfonala a hazaszeretet és a hűség volt, s […]
Rendőrkutyával kapták el az egri fiút, aki parkoló autóból lopott
Az egri rendőrök néhány órán belül elfogták a fiatalkorú elkövetőt.
Almát az egrieknek!
Két kiló almát vihet haza pénteken aki a Dobó tér, vagy a felsővárosi Nemzedékek tere felé jár.
Ingyenes almaosztással vár mindenkit péntek délután 1 órától Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata. Személyenként 2 kg alma vihető haza, amíg a készlet tart,…
Duális képzés és új karrierlehetőség a magyar diákok számára
A Procter&Gamble (P&G) megnyitotta a cég gyöngyösi gyárában létrehozott, a helyi szakképző iskolások számára duális képzést biztosító modern tanműhelyét. A napi fogyasztási cikkeket gyártó multinacionális vállalat – az Egri Szakképzési Centrummal együt…
A nap fotója
Eger
A foto@egerhirek.hu email címen továbbra is várjuk fotóikat, javaslataikat a “Nap képe” rovatba!
Hosszú hétvége: óriási taposás jöhet
Erős forgalmat vár a szállodákban a szállodaszövetség.
Erős szállodai forgalmat várnak a hosszú hétvégéken
A legtöbb vendégre Eger, Gyula és Hajdúszoboszló számíthat.
XI. Csipkebogyó Fesztivál – Szarvaskő
Koncertekkel, csipkebogyóból készült finomságokkal és számos színes programmal várják az érdeklődőket október 21-én, vasárnap Szarvaskőben a XI. Csipkebogyó Fesztiválra. A már hagyománnyá vált eseményen egy rendhagyó megállapodást is aláírnak, két határon túli településsel Testvér-fesztivál megállapodást köt a község. Az érdeklődők egy különleges megmérettetésen is részt vehetnek, amely az annak idején […]
