Az idén hétszázmillió forintra emelkedik az önkéntesek támogatása
A központi költségvetésben a tavalyinál százmillióval több, összesen hétszázmillió forint áll rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Ebből az összegből hatszázmillió forintra az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillióra pedig a mentőszervezetek pályázhatnak.
Áprilisban kell beíratni a leendő elsősöket
A leendő elsősök szüleit április 12-én és 13-án várják az iskolák. „Melyik a körzetes iskola? Írathatom másik intézménybe? Milyen okmányok szükségesek?” Rövid válaszok a cikkben.
Influenza – csökken a betegek száma megyénkben
Az influenza figyelőszolgálat jelentése alapján a 10. héten az Egri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területén influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordult betegek aránya 596,0 százezrelékről 498,1 százezrelékre mérséklődött, ugyanakkor a Hatvani járás területén ismét több volt a beteg.
Üzenet a palackban – a PET Kalózok és a Tisza története megfilmesítve
A PET Kupa egy filmes csapat kalandos tiszai forgatásából nőtte ki magát egyedülálló környezetvédelmi programmá.
Új helyen a sztóma gondozó
A Markhot Ferenc Kórházban új helyen, a Hotel épület IV. emeletén, a Sebészeti osztály bejáratánál lévő felújított helyiségben fogadják a sztómás betegeket.
„Idősbarát Önkormányzat”-díj Egernek
A díj elnyerését tanúsító táblát a városvezető a szerdán leplezte le a Városháza aulájában.
Magyar Arany Érdemkeresztet kapott Thummerer Vilmos
Állami és miniszteri kitüntetéseket, díjakat és elismerő okleveleket adományozott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója alkalmából.
Nadrágokat akartak lopni
Az egri rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két fiatalt.
„Másként látni” – programsorozat Egerben
Az Egri Törvényszék örömmel tett eleget a Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesülete felkérésének, hogy vegyen részt a „Másként látni!” szemléletformáló programsorozatban.
Női fogvatartottak csinosítgatták a Petőfi teret
A Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet elítéltjei a nemzeti ünnepre készülve lapáttal és gereblyével végeztek parkgondozást kedden délután.
Íme a katasztrófavédelem februári legjobb fotója!
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy menetrend szerinti autóbusz a 24-es főút 15. kilométerszelvényében, Mátraházánál február 11-én.
Beszakadt az aszfalt egy teherautó alatt Egerben
Baleset történt kedden Egerben, a Deák Ferenc út mellett található Háromfarkasnál.
Fogvatartottak takarították a Petőfi teret
Fogvatartottak takarították a Petőfi teret a március 15-ikei ünnepségre készülődve. 2008 óta ez a 92. alkalom, hogy a helyi börtön elítéltjei segítenek a Városgondozásnak a közterek és parkok rendbetételében.
Rendészeti tájékoztató kiadványt mutattak be Budapesten
Erős rendőrség, nagyobb biztonság címmel húszoldalas rendészeti tájékoztató kiadványt mutattak be Budapesten kedden.
A látássérültek problémáit ismerték meg a Polgármesteri Hivatal dolgozói
Közintézményekbe szervezett előadássorozatot a Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesülete. A cél a látássérült emberekkel való kapcsolattartás segítése. Kedden délután a városházára érkezett a program, az önkormányzatnak fontosak fogyatékos embertársaink. A NAV Heves Megyei Igazgatósága, a Heves Megyei Kormányhivatal, a Makhot Ferenc Kórház, az Egri Törvényszék, a KMKK Közlekedési Zrt., […]