A régió legnagyobb egybefüggő logisztikai központját adták át Miskolcon
Elkészült a Starters E-Components Generators Automotive Hungary új, 20 ezer négyzetméter alapterületű raktára.
A halál oka: rosszindulatú daganat!
Évente több mint 70 ezer embernél fedeznek fel daganatot. Heves megyében is vezető halálok a rosszindulatú daganat, mind a nőknél, mind a férfiaknál.
A halál oka: rosszindulatú daganat!
Évente több mint 70 ezer embernél fedeznek fel daganatot. Heves megyében is vezető halálok a rosszindulatú daganat, mind a nőknél, mind a férfiaknál.
Az 5 legjobb gyógynövény pajzsmirigyproblémákra
A kezeletlen pajzsmirigyproblémák kockázatosak – mondja Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember. Aztán azt is elárulja, milyen teák érdemes fogyasztania az érintetteknek.
Adókonferencia
Négy százalék alá csökkent a munkanélküliség az országban – egyebek mellett erről is beszámolt a nemzetgazdasági miniszter Egerben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal két napos országos vezetői értekezlete kezdődött csütörtök délelőtt, Varga Mihály ennek megnyitóján beszélt.
Készülnek a fórumra az egri civilek
A február 28-i XX. Jubileumi Eger Városi Civil Fórum előkészületeit tárgyalták meg a Civil Kerekasztal tagjai szerdai ülésükön. A soros elnök, Jakabné Jakab Katalin szerint a fórum különlegességét az adja, hogy ezúttal nem csak az elmúlt évet, hanem az utóbbi húsz év történéseit is értékelik majd.
BizLounge: William Benkő volt az üzleti fórum vendége
A retorika üzleti életben betöltött szerepéről beszélt a legutóbbi BizLounge vendége, William Benkő. A Speak Akadémia alapítója, úgynevezett self-made man az első olyan vendég volt az üzleti klubban, aki az Egyesült Államokban nevelkedett.
Varga Mihály: papírmentessé kell alakítani a NAV-ot
A jövedelmet terhelő adók további mérséklése, az adózási szabályok egyszerűsítése mellett 2021-re el kell érni, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal papírmentessé váljon – mondta a nemzetgazdasági miniszter Egerben.
Egrieket is megkárosított: ablakosnak adta ki magát, de nem végezte el a munkát
A bátmonostori férfi azt állította magáról, hogy egy nyílászárók forgalmazásával foglalkozó bajai cég üzletkötője. Egerben is vett fel rendelést, a munkálatokra pedig előleget kért. Ám az ablakokat nem cserélte ki.
Középkori előadással hirdették
Az egri bevásárlóközpontban bemutatott színjátékkal hívta fel a figyelmet a közelgő Bálint-napi rendezvényére a Dobó István Vármúzeum. Február 14-én a törökkori életet, gasztronómiát ismerhetik meg azok, akik az egri várba látogatnak, erről szólt a szerda délutáni meglepetés performansz.
Változik a parkolóbérletek érvényessége
Nem változott az egyes parkolóbérletek ára, ellenben az éves bérletek érvényessége igen. A januári közgyűlés döntése értelmében a módosítás február 1-jétől lépett életbe. Ennek köszönhetően a korábbi naptári év helyett már a vásárlás időpontjától számított egy évig érvényesek a lakossági és a kedvezményes bérletek.
Plusz pénzt biztosít az egri kórház a béremeléshez
A kötelező béremelésen túl saját forrásból megvalósuló, plusz emelésről döntött az egri Markhot Ferenc Kórház. Az intézkedés két dolgozói csoport számára biztosít többlet keresetet, és egyben megszünteti az ágazaton belüli bérfeszültséget.
Támogatás: Könnyűzenében Eger a pozitív példa
A magyar könnyűzene támogatásának lehetőségeiről tartottak konferenciát szerdán a városházán. Megvitatták a Nemzeti Kulturális Alap által kiírt „városi zenei koncepciók” elnevezésű országos pályázatot, valamint bemutatták a helyi önkormányzat által meghirdetett Egri Ifjúsági és Zenei Program eredményeit.
Magyarország legeredményesebb egyesülete
Történelmet írt az Egri Úszó Klub. Az Országos Bajnokságok és a külföldi versenyeken elért eredmények összesített pontversenyét is az egriek nyerték. Vidéki csapat korábban ilyen eredményt még nem ért el.
Látogatási tilalom a Markhot Ferenc Kórházban
Országosan és Heves megyében is megemelkedett az influenzaszerű megbetegedésekkel orvoshoz forduló betegek száma.