Kicsiknek és nagyoknak zenélt Gryllus Vilmos és a Kaláka
A 39. Kaláka fesztiválon vasárnap délelőtt gyerekeknek adott koncertet Gryllus Vilmos és a Kaláka együttes az Eszterházy tér fái alatt. A koncerten felcsendültek a sokak által ismert és szeretett dalok Gryllus Vilmostól és a Kalákától. A koncertre reng…
Az üzlethelyiségek és a lakók közötti konfliktusok voltak túlsúlyban a közmeghallgatáson
Közmeghallgatást tartott az egri önkormányzat képviselő testülete, ahoil többek között a Fellner Jakab tömbbelső állapota, a Cifrakapu utca forgalma, a parkolók mennyisége merült fel.
Megalakult a Vendéglátós Mesterek Klubja
Húsz helyi termelő mutatkozott be a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara programján a Hotel Egerben június végén, ahol megalakult a Vendéglátós Mesterek Klubja.
Egri sikerek a VinAgorán
Idén Eger adott otthont a VinAgora nemzetközi borversenynek, és házigazdaként kiválóan is szerepelt a borvidék: egy Nagy arany, hat arany és öt ezüstérem az egri mérleg.
Sportcsarnok felújítás: a második ütem kész, jöhet a harmadik
Átadták a Kemény Ferenc Sportcsarnokot, ugyanis befejeződött a felújítási munkálatok II. üteme. A több mint 40 éves épületre ráfért már a fejlesztés, ami három szakaszban valósul meg.
Sportcsarnok felújítás: a második ütem kész, jöhet a harmadik
Átadták a Kemény Ferenc Sportcsarnokot, ugyanis befejeződött a felújítási munkálatok II. üteme. A több mint 40 éves épületre ráfért már a fejlesztés, ami három szakaszban valósul meg.
Barokk muzsika a barokk városban
Francia barokk művek csendülnek föl csütörtöktől egészen vasárnap estig Egerben és a környező településeken, Bélapátfalván és Dédestapolcsányon a Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztiválon. A rendezvény célja már ötödik alkalommal az, hogy történelmi környezetben szólaljanak meg a barokk dallamok és ehhez ideális választás Eger -mondta a rendezvény művészeti vezetője Németh Pál. […]
Muszáj lezárni a Csiky Sándor utcát
Inkább az iskolai szünetben, mint máskor. Új úttest, járda épül és többé nem önti el a víz az utca alját – derül ki a TV Eger tudósításából. Július 2-án, hétfőn reggel lezárják a Csiky Sándor utcát. A városi televízió tájékoztatása szerint muszáj, hogy így történjen. Egyrészt ez a gyorsabb, másrészt […]
Ma nyit a VB Piknik Szurkolói Zóna
A Végvári vitézek terére várják a foci szerelmeseit. A világbajnokság egyenes kieséses szakaszának mérkőzéseit lehet megtekinteni, egészen a döntőig, mind a tizenhatot! Szombat délután kezdődik az oroszországi futball világbajnokság egyenes kieséses szakasza. Egerben – Habis László polgármester ötlete nyomán – a Végvári vitézek terén lehet nézni a mérkőzéseket, elsőként 16 […]
Felső-Mátra Sípark Terepfutó Verseny és Családi Túra – július 7-én
Egy igazán sportos, kalanos mátrai napot ajánlunk figyelmetekbe. Családokat is várnak a szervezők július 7-én.
Muzsikál az erdő
Idén 15. évfordulóját ünnepli az erdei művészeti program, mely június 30-án indítja új évadát Füleken.
Fő a biztonság: aratás idején is tűzvédelem
A betakarítási munkálatokban részt vevő gépek karbantartásának és szemléinek fontosságáról, az üzemanyag és kenőanyagaik szállításának szabályairól tartottak szakmai fórumot.
Szemtanút keresnek az egri rendőrök
Egy februári buszbaleset kapcsán várják egy lila színű Toyota személyautó vezetőjének jelentkezését.
Megyei közgyűlés
A Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülése előtt adták át a Telekessy István Területfejlesztési díjakat. A testület elfogadta a társszervek beszámolóit, valamint döntött a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásainak odaítéléséről.
Közmeghallgatás
Közmeghallgatást tartott az egri önkormányzat képviselő testülete csütörtökön. A Fellner Jakab tömbbelső állapota, a Cifrakapu utca forgalma, a parkolók mennyisége, valamint az Egészségház utcai vendéglátóipari egységek nyitvatartása is a témák között szerepelt.
