Tömegek voltak a Múzeumok Éjszakáján
Látványos fizikai kísérletek, csillagászati megfigyelések, rendhagyó tárlatvezetések, és ágyúsortűz. Néhány azok közül a programok közül, amelyekkel idén várták a z érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján. A legtöbben idén is a Varázstoronyba és a várba látogattak el.
Veterán motorokat csodálhattak az egriek
Száz veterán motortól volt hangos a Dobó tér pénteken. A Budapestről induló, 8. FIVA World Motorcycle Rally egri állomásán 14 országból vonultak fel a résztvevők. Habis László polgármester köszöntője mellett az egri vitézek fegyverbemutatója várta őket.
Veterán motorokat csodálhattak az egriek
Száz veterán motortól volt hangos a Dobó tér pénteken. A Budapestről induló, 8. FIVA World Motorcycle Rally egri állomásán 14 országból vonultak fel a résztvevők. Habis László polgármester köszöntője mellett az egri vitézek fegyverbemutatója várta őket.
Néptáncosokkal telt meg a belváros a hétvégén
Hatszáz táncos, hagyományos viseletek és táncház – többek között ezekkel várták a hétvégén a XII. Szederinda Nemzetközi Néptánc Fesztiválon az érdeklődőket Egerben. Felvonulással és díjátadóval egybekötött gálaműsort is tartottak szombaton.
A Végvári vitézek terére várják a szurkolókat
A Végvári vitézek terére várják a futball szurkolókat június 30-tól. A csoportkörök után akkor kezdődik az egyenes kieséses szakasz, amelynek mérkőzéseit óriás kivetítőn lehet nyomon követni.
Gyertek szurkolni a Végvári vitézek terére!
A lépcsősorra várják a futball szurkolókat június 30-tól. A csoportkörök után akkor kezdődik az egyenes kieséses szakasz, amelynek mérkőzéseit óriás kivetítőn lehet nyomon követni. Tizenhat mérkőzést bonyolítanak le a futball világbajnokság egyenes kieséses szakaszában. Az első nyolcaddöntő június 30-án, szombaton lesz, a moszkvai döntőt pedig július 15-én rendezik. Ezeket a […]
Jól halad az M25-ös építése
Az újabb munkálatokról adott hírt Eger és térsége országgyűlési képviselője a Facebook oldalán. Nyitrai Zsolt ebben azt írta: elindult az M25-ös út építésének déli üteme is. Fakivágások, lőszermentesítés történt, emellett a “humuszleszedés” és a szállítóutak építése is rendben zajlik. Az M25-ös gyorsforgalmi út kétszer két sávos lesz, az M3-as autópályát […]
Mazsorettek fesztiváloztak Egerben
Tizenhét mazsorettcsoport versengett szombaton az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban, szebbnél- szebb ruhákban a VII. Egri Bosch Országos Mazsorett Fesztiválon az Egri Majorette Egyesület szervezésében. Érkeztek versenyzők Egerből és a közeli településekről , mint Gyöngyös, Heves, Mezőkövesd, Besenyőtelek, Tarnaméra, valamint Biharnagybajom és Hajdúdorog is képviseltette magát. A lányok három korcsoportban léptek […]
Irány New Orleans, a zenén keresztül. Suba Attila&The SoulFool Band
Nyáresti koncertek 2018-ban is Egerben –július 17-én egy igazán remek koncertet kínálnak a szervezők.
Centerhalf: A vb csoport második pályaköréről Szputnyik – keringés, rövid alfabetikus pillanatfelvétel
A Centerhalf arra vállalkozott, hogy elemzi a vb csoport második pályakörét az orosz világbajnokság promóvideóiban, klippjeiben, dalaiban lelkesen használt szimbólumán, a Szputnyikon keresztül. Formabontó.
Veterán motorok a Dobó téren (fotógaléria)
Nem is kevesen. A „FIVA World Motorcycle Rally” résztvevői többek között Angliából, Kanadából, Észtországból, Svájcból és Olaszországból érkeztek, akikeket Habis László polgármester köszöntött.
Örökségünk védelmében – nyári egyetem Egerben
Javában zajlik a Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetem Egerben. A program idén az európai örökség és az örökségturizmus témakört járja körül.
Mesés képzés: bővül az Eszterházy egyetem képzési kínálata
Szeptembertől alkotó-fejlesztő meseterápia szakirányú továbbképzés indul az Eszterházy Károly Egyetemen.
Nemzetközi Jóga Nap: mozgásformával és az indiai kultúrával ismerkedtek
Június 21-én világszerte a Nemzetközi Jóga Napot ünnepelik. Idén már negyedik alkalommal rendezte meg a magyarországi Indiai Nagykövetség együtt működésben a jóga iskolákkal és önkormányzatokkal az ország 21 településén a 4.Nemzetközi Jóga Nap & 3. Gangesz-Duna: Indiai Kulturális Fesztivált. Egerben a program az Egri Norma Közhasznú Alapítvány Eger MJV Önkormányzatával […]
Közhírré tétetik: hamarosan kézművesek vására
Június 29-e és július 1-je között 50 mester kínálja portékáit az Eszterházy téren.
