Toroczkai László szerint példátlan a Jobbik árulása
Mirkóczki Ádám egy áruló, aki júdáspénzként kapta meg a polgármester-jelöltséget az Egységben a Városért Egyesülettől a Jobbik elárulásáért- véli Toroczkai László. A Mi Hazánk Mozgalom vezetője ezt egri látogatásán mondta, ahol a megyei vezetőkkel beszélt a párt programjáról, az ellenzéki balliberális összefogásról és az Európai Parlamenti választás tétjéről. A hazai politikai palettán a harmadik tömbnek […]
Halálos baleset az M3-as autópályán
A Kisasszonytér pihenőben egy személygépkocsi autóbusznak ütközött. Ketten azonnal meghaltak. Az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 92-es kilométerében, a Kisasszonytér pihenőben pénteken 8 óra 30 perc körül egy személygépkocsi eddig ismeretlen okból egy álló autóbusznak ütközött. A baleset következtében egy nő és egy férfi a helyszínen életét vesztette, valamint egy személy megsérült – tudtuk […]
Az egri Jobbik megint időutazott
Hajnády Kristóf, Mirkóczki Ádám sajtósa is megköszönte a szarvaskői csatornafelújításra Magyarország Kormányától kapott 300 millió forintot – a főnökének. Ahogy korábban megírtuk, Szarvaskő településén évtizedes probléma oldódik meg azáltal, hogy Magyarország kormányától 300 millió forintot kap szennyvízhálózat fejlesztésre. A Magyar Közlönyben megjelent hírt csütörtökön Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője jelentette be Szabóné Balla […]
Dobó István Gimnázium
Ha megosztanád velünk a legjobban sikerült fényképed, továbbra is várjuk a foto@egerhirek.hu email-címen!
8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus
8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben a Szallas.hu elemzése alapján. Átlagosan 36 730 forintot fizettünk foglalásonként, a legtelítettebb nap a márciusi hosszú hétvégén volt. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló bizonyultak slágern…
Egri csillagok az Arénában
A magyar történelem sikersztoriját, az egri vár 1552-es, török túlerővel szembeni győzelmét dolgozza föl Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye. A győzelem történelmi, mert egy maroknyi magyar vitéznek sikerült feltartóztatnia a Közép-Európáig hatol…
Egri csillagok az Arénában
A magyar történelem sikersztoriját, az egri vár 1552-es, török túlerővel szembeni győzelmét dolgozza föl Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye. A győzelem történelmi, mert egy maroknyi magyar vitéznek sikerült feltartóztatnia a Közép-Európáig hatol…
300 millió forintból újul meg Szarvaskő szennyvízhálózata
Magyarország kormánya 300 millió forinttal támogatja a szennyvíz hálózat kiépítésében Szarvaskő községet – jelentette be Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, Szabóné Balla Marianna Szarvaskő- és Habis László Eger polgármesterének jelenlétében csütörtökön, az Egri Polgárok Házában tartott rendkívüli sajtótájékoztatón. Kiderült, évtizedes probléma oldódik meg a településen a beruházással. “Győztünk és erről papírunk is van” […]
A családos emberek életét is nagyban segítik az Egri Törvényszéken
Az Egri Törvényszék 2017 nyarán vált családbarát munkahellyé. Pályázatukban számos intézkedést vállaltak, ezek megvalósulásáról dr. Nyiri Beáta, az Egri Törvényszék elnöke beszélt portálunknak.
Para-erőemelő vk – Huszonnyolc ország 124 versenyzője Egerben
Négy kontinens 28 országából 124 sportolót neveztek az egri para-erőemelő világkupára, amely része a 2020-as paralimpiai felkészülésnek.
Van „B” terv, de nem az igazi
A hétvégén kerül megrendezésre a 25. Hell Miskolc Rallye a MENTO Kupáért. Az Eger rally konklúzióiról és a miskolci verseny terveiről, elvárásairól beszélgettem Farkas Kálmánnal.
Emlékezetes, izgalmas verseny volt legutóbb, hogyan hagytátok ott Egert…
Heves megyei családvédelmi akcióterv
A hét pontból álló Heves megyei családvédelmi akciótervet ismertette Szabó Róbert, a Közgyűlés elnöke csütörtöki tájékoztatóján, amelyet pénteken fog előterjeszteni a megyei Közgyűlésen. Ennek fő célja, hogy a családok minél több gyermeket vállaljanak és ehhez segítséget is kapjanak, például egyenlő szolgáltatásokkal minden településen.
Munkavédelmi nyílt nap
Április 28-a a Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja. Az Egri Járási Hivatal ebből az alkalomból munkavédelmi nyílt napot szervezett a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.
A brémai muzsikusok bemutatójára készülnek
Az évad utolsó bemutatójára készül a Harlekin Bábszínház. A társulat ezúttal A brémai muzsikusok című mesét állítja színpadra Halasi Dániel rendezésében. A nézők Borosi Gábor zenéi segítségével burleszkszerű gegekkel gazdagítva láthatják a cirkuszi elemekkel színezett történetet. A bábjáték szakmai bemutatója április 27-én lesz, április 28-tól pedig a nagyközönség is megtekintheti.
Kerékpáros versenyek a rutinpályán
Összes 14 csapat vett részt a Kerékpáros Iskola Kupán és a ,,Ki a mester két keréken” versenyek megyei döntőjén Egerben. KRESZ elméleti, kerékpáros ügyességi és szabályossági feladatokat kellett a legkevesebb hibaponttal teljesíteniük, azért, hogy ott legyenek az országos döntőben.