Nyílt nap az Eszterházy Károly Egyetemen
Nyílt napon várta az érdeklődőket az Eszterházy Károly Egyetem. A fiatalok a meghirdetett szakokkal, a felvételi eljárással és a képzési formákkal ismerkedhettek meg a programon.
Ady-emlékév
100 év 100 vers címmel indított egész éves programsorozatot az Egri Kulturális és Művészeti Központ. A rendezvényekkel Ady Endre élete és munkássága előtt tisztelegnek a költő halálának 100. évfordulója kapcsán.
Számos kitüntetést adtak át Egerben a Magyar Kultúra Napján
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által a kulturális és művészeti élet területén dolgozó szakemberek számára alapított helyi kitüntetéseket adott át a hétfőn tartott városi ünnepségen Habis László polgármester a Hotel Egerben. Habis László polgármester köszöntő beszédében arról szólt, hogy sokféleképpen fejezhetjük ki magunkat. A magyar […]
Nyílt napot tart a rendőrség Egerben és Hatvanban
A rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat várják a rendőrök csütörtökön. Az Egri Rendőrkapitányság 2019. január 24-én 10 órától, a Hatvani Rendőrkapitányság pedig 2019. január 25-én 9 órától tart toborzó napot a kapitányság épületében. A rendezvényre olyan végzős középiskolásokat és érdeklődőket várnak, akik elhivatottnak érzik magukat a rendőri pálya iránt. Az […]
A nap fotója
Késői szüret
Ha megosztanád velünk a legjobban sikerült fényképed, továbbra is várjuk a foto@egerhirek.hu email-címen!
A mama lefogta, a papa és fia pedig elintézte az orvost
Az Egri Törvényszék jogerős ítéletet hirdetett annak a családnak az ügyében, amelynek tagjai még 2017-ben fizikailag bántalmaztak egy orvost a hatvani kórházban.
Fotótárlat nyílt a magyar kultúra napján Lentiben
Az idén 40 éves várost bemutató fotókiállítás nyílt hétfőn a művelődési központban a magyar kultúra napja alkalmából tartott rendezvényen.
A tetőt megbontva mászott be a dohányboltba
A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható tarnazsadányi férfit. A Hevesi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 30 éves férfi ellen, aki 2019. január 15-16. között a tetőt megbontva betört egy tarnazsadányi trafikba és onnan több mint 350 darab dohányterméket, valamint öngyújtókat tulajdonított el – tájékoztatta az […]
Jégpályák Éjszakája
A Magyar Jégkorong Szövetség felhívására országosan 30 létesítmény csatlakozott a Jégpályák Éjszakájához. Egerben szombaton este nyolctól éjfélig várták a korcsolyázókat.
Könyvbemutató – Nagypál Ákosra emlékeztek
Titkos manók tánca címmel jelent meg a 2017-ben elhunyt munkatársunk, Nagypál Ákos kötete. Egy formaérzékkel megáldott, rendkívül színes, eredeti személyiség eredeti mondanivalója áll a versek mögött – fogalmazott dr. Lisztóczky László irodalomtörténész a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban rendezett emlékesten.
Civil Randevú
Az Egri Civil Kerekasztal idén is megtartotta évértékelő rendezvényét. A 12. alkalommal megrendezett Civil Randevún nem csak a különböző szekciók munkáját, a jubileumot ünneplő szervezeteket és a támogatókat is jutalmazták.
Munkabiztonság és munkaegészségügy
111 millió forintos uniós pályázatból szervez kutatásokat, képzést és rendezvényeket a Munkástanácsok Országos Szövetsége. A projekt célja, a munkabiztonság és munkaegészségügy fejlesztése.
60 éves a Heves Megyei Fotóklub
Fennállásának 60. évfordulóját jubileumi kiállítással ünnepelte a Heves Megyei Fotóklub. Különböző stílusú és témájú fotókat láthattak az érdeklődők az eseményen.
A Jobbik elnökének felesége náci karlendítéssel pózolt esküvői fotózásán
A Hír TV birtokába jutott felvételek szerint Sneider Tamásék lakodalmán voltak rasszista és homofób viccelődések is. Az eseményen megjelentek a párt vezető személyiségei. A két évvel ezelőtti felvételeken Sneider Tamás felesége, a Jobbiknak dolgozó jogász kétszer is a hitleri köszöntéssel pózolt a fotósoknak – írja a HírTV.hu. Az asszony férje nyakában ülve […]
Lóháton a fatolvajok ellen
Az Egererdő Zrt. lovas rendőrök segítségével járja a környék erdőit, így előzve meg a falopást. Az EUTR és EKÁR rendszerek bevezetésével sokat fehéredett a tűzifa kereskedelem, de sajnos még mindig vannak negatív példák – tájékoztatta az Eger Híreket az Egererdő Zrt. A fakitermelés során az erdőben készletezett faanyag védelmében az […]